hiper

Mostanában a bankadóról szólnak a hírek, és vannak, akik felvetik, hogy a bankadó mellett be kellene vezetni a “multiadót” is. Az ok: “a multik, például a Tesco ezermilliárdokat visznek ki az országból, őket is meg kellene adóztatni!” A helyzet azért ennyire nem egyszerű; a mostani bejegyzésben azt szeretném vizsgálni, hogy van-e értelme a “multiadónak” a hiperek szempontjából? (Nevezzük egyszerűen hiperadónak.)

A bankadó ötletét az adta, hogy a hazai pénzintézetek többszázmilliárdos profitot érnek el egy évben, és a politikusok úgy gondolják, hogy nekik is szerepet kellene vállalni hazánk pénzügyi gondjainak megoldásában. Az államfő konkrétan 200 milliárd forintot jelölt meg célként; a hipereknél legyen ez a célösszeg kevesebb, mondjuk 20 milliárd forint, ami a költségvetés szempontjából nem nagy összeg (a bevételi oldal egy százalékát sem éri el), de azért már nem elhanyagolható pénz. Hogyan tudjuk összeszedni ezt a 20 milliárdot?

A bankoknál is a nyereség volt a kiindulópont, kezdjük mi is azzal! A következő áruházakat vizsgáljuk: Tesco, Auchan, Cora, Spar, Penny, Reál, és vegyük ide a Metrot is, habár az már nagyker (a CBA-t kihagyjuk, mert az “magyar”). A bőszen utált Tesco 2008-ban 13,3 milliárd forint (adózott) nyereséget termelt, ami elsőre pofátlanul soknak tűnhet, de pár dolgot tegyünk hozzá: a Tesco több, mint 20.000 embert foglalkoztat közvetlenül, és bizony az adózott eredmény tekintetében megelőzik olyan cégek, mint pl. a Mátrai Erőmű, Duna-Dráva Cement, Bunge Növényolajipari Zrt, meg egy rakat bank- és gyógyszercég. Ahhoz képest, hogy a Tesco mekkora, mindenhol ott van, az egyik legnagyobb foglalkoztató, bizony, nem ér el akkora nyereséget, amekkorát gondolnánk. (Ha a sajáttőke-arányos nyereséget vizsgáljuk, a Tesco a 464. a magyar cégek listáján!) Jó, azért sajnálni sem kell őket :-)  A Metro 5,5 milliárdos nyereséget ért el, a Penny 3,5 milliárdot, a Cora 1,4 milliárdot, Reál 1,3 milliárdot; az Auchannál nincs értelme nyereségről beszélni, stabilan veszteségesek, tehát onnan ne is várjunk “hiperadót”. Ha összeadjuk a fenti számokat, akkor kb. 25 milliárd forint jön ki, amiből 20 milliárdot elszedni meglehetősen “véleményes”, arányaiban még a bankok 200 milliárdjánál is nagyobb arányú elvonást jelent. (Ha a Praktikert, Ikeát, meg a többi hasonló szakboltot hozzáadjuk, akkor sem vagyunk sokkal előrébb...) És mivel ezek a cégek meglehetősen sok embert foglalkoztatnak, kérdés, érdemes-e 20 milliárd forintért kockára tenni azt a rengeteg munkahelyet.

Habár a nyereségadatokból látszik, hogy nincs értelme hiperadóról beszélni, megpróbálhatunk egy árbevételre kivetített adót kivetni, mert ugyebár a “mocskosmulti mindenfajta könyvelési trükk segítségével kimenekíti a nyereségét külföldi, kedvezőbb adózású országokba”; az árbevételen viszont nincs mit trükközni, az annyi, amennyi. A Tesco árbevétele 576 milliárd forint volt 2008-ban, az Auchané 221 milliárd, a Sparé 326 milliárd, a Pennyé 138 milliárd, a Coráé 94 milliárd, a Metroé 218 milliárd, a Reálé 348 milliárd forint. Ez így összeadva kb. 2000 milliárd forint, ami igen szép összeg, de hangsúlyoznám, ez nem az adózott eredmény, hanem csak az árbevétel. A bankoknál sem az eredményre vetítik az adó mértékét, hanem ha jól emlékszem, a mérlegfőösszegre, és a mértéke 0,15%-0,45%; a hipereknél egy árbevételre vetített 0,45%-os adó 9 milliárd forintot jelentene a költségvetésnek, ami nem rossz pénz, de messze van az általunk elvárt 20 milliárdtól. Ennyit “tudnak” a hiperek.

Más kérdés, ha nemcsak a hipereket, hanem az összes multit bevonjuk a körbe, akkor mennyi pénzzel számolhatnánk, de ez már kívül esik a blog témakörén. A lényeg: a bankadó mintájára felvázolt hiperadó nem segíti ki jelentősen a magyar államot, szóval ettől ne várjon senki csodát.

Rengeteget hallhattunk már arról, hogy az ember viselkedjen “tudatos vásárlóként”, de hát ilyenkor mindig felmerül a kérdés - mi is az a tudatos vásárló? És személy szerint én hogyan lehetek tudatos vásárló?

Mikor egy hiperben vásárolsz, tulajdonképpen egy “háborúban” veszel részt: te azt szeretnéd, hogy minél kevesebb pénzért minél többet, minél nagyobb értéket kapj; a hiper érdeke pont ellentétes: neki az a célja, hogy a kedves vevő, ha már bejött, minél több pénzt hagyjon ott, és lehetőség szerint minél több felesleges, magas árrésű terméket megvegyen. Kinek nagyobb az eszköztára? Természetesen a hipernek, hiszen sokszor évtizedek tapasztalatára, kutatására építve kialakít egy olyan termék-, ár-, és kihelyezési struktúrát, hogy mikor te bemész, minél több dolgot vegyél észre - és vásárolj meg! A harc egyenlőtlennek tűnik - hacsak nem építed fel a “védelmet” a hiper egész pályás letámadása ellen. És akkor itt visszatérek a tudatos vásárló fogalmához: azokat az embereket tekinthetjük tudatos vásárlónak, akik tudatosan építenek fel egy olyan vásárlási módszert, ami segítségével ki tudják védeni a hiperek ilyen irányú támadásait. Ebben szeretnék egy kis segítséget nyújtani néhány apró trükk felsorolásával; legyél te is tudatos vásárló!

1. Nem mindig a legolcsóbb a legolcsóbb. Ha azt kérdezem, hogy melyik az olcsóbb termék: a 150 Ft-os vagy a 250 Ft-os, akkor evidens a válasz: a 150 Ft-os. Viszont ha a kérdést  úgy teszem fel, hogy olcsóbb-e a 150 Ft-os egyliteres üdítő a 250 Ft-os kétliteres üdítőnél, akkor már nem ilyen egyszerű a válasz; ha ugyanis a literre vetített egységárat nézzük, akkor a kétliteres üdítő 125 Ft-os literenkénti ára “veri” a literes üdítő 150-es literenkénti árát! Szerencsére az átlag vásárlónak sem kell matekzseninek lenni, mivel a polccímkén ma már kötelező feltüntetni a kiszerelésenkénti egységárat, így számológép nélkül is meg tudjuk állapítani, hogy valójában melyik termék kerül kevesebbe. És itt el szeretnék oszlatni egy tévhitet: nem feltétlenül igaz, hogy a nagyobb kiszerelésű termék kiszerelésenkénti egységára kevesebb! Az esetek döntő többségében persze így van, de előfordulhat, hogy a kisebb kiszerelésű termék éppen akcióban van, vagy hogy az árat állító személy nem figyelt oda. (A közhiedelemmel ellentétben ő is ember: ő is aludhat rosszul, ő is összeveszhet párjával vagy őt is cseszegetheti a főnöke hülyeségekkel, és ezáltal képtelen 100%-ot nyújtani a nap minden percében.)

2. Az akciókra oda kell figyelni! Sokszor előfordul, hogy egy magasabb minőségű terméket akcióba tesz a hiper, és ezáltal az ára egy minőségileg alatta lévő termék ára alá esik. Különösen érdemes figyelni az akciós újságot, mert ott nagy valószínűséggel valódi akciók szerepelnek, mivel ellenkező esetben a Gazdasági Versenyhivatal jól megbünteti az áruházat. Azonban az akciók kihasználása nem azt jelenti, hogy mindent megveszünk, ami akciós, hanem azt, hogy amire szükségünk van, és a termék minősége is megüti ingerküszöbünket, ott azt választjuk a megszokott termék helyett. Azonban fontos ellenőrizni, hogy valódi akcióról van-e szó, és nem-e arról, hogy az osztályvezető kirakta a 19 Ft-os terméket “29 helyett 24 Ft”-os táblával!

3. Két stratégiát szeretnék bemutatni, mely egymással ellentétes: a “bevásárlólistás” és a “megfigyelő” stratégiát. A bevásárlólistás pozíciót akkor vegyük fel, ha amúgy időszűkében vagyunk: írjunk egy bevásárlólistát, majd szigorúan törekedjünk arra, hogy csak a listán szereplő termékeket vegyük meg, nem figyelve a többire! Így el lehet kerülni a csábító, de amúgy felesleges termékeket, meg különben is: valóban szükségünk van arra a jó árú csavarhúzókészletre, ha már otthon is van belőle vagy öt? A megfigyelő stratégiát akkor érdemes alkalmazni, ha van időnk nézelődni; de ilyenkor is kövessük a múzeumok alapszabályát, azaz mindent a szemnek, semmit a kéznek! Viszont érdemes alaposan körülnézni, megjegyezni az árakat, mert a későbbiekben jól jöhet, ha tudjuk, hogy az az akció valódi-e vagy sem - lásd 2-es pont. (Ez utóbbi típusra amúgy tökéletes példa pár öreg nénike, akik bejárják az összes környező hipert, és jobban tisztában vannak az árakkal, mint pár szakértő :-)

4. A szezonban az árak idővel csökkennek, nem nőnek! De sokszor hallottam már azt a tévhitet, hogy “vegyük meg most ezt a medencét, mert később drágább lesz” - NEM! A legtöbb esetben pont fordítva működik: a szezon elején jó nagy árral indít a kereskedő, még az akciós áron is van bőven árrés, majd a szezon végén olcsón, veszteséggel kiárulja. Aki például ügyes lesz, és elkapja a megfelelő pillanatot, augusztusban marha olcsón meg tudja majd venni a jövő évi medencét, fabútorokat, kerti székeket. A karácsonyi szezon ugyanígy néz ki. Egy kivétel mégis akad: a kurrens, tévéreklámos termékek, mert azok sokszor idő előtt elfogynak, ezáltal nem lesznek kiárulva sem. A fapados légitársaságoknál ismert taktikát érdemes alkalmazni: ha konkrétan kell valami, azt érdemes azonnal megvenni, ha viszont nincs pontos elképzelésünk, mit akarunk, várjuk meg a szezon végét, és akkor választhatunk a nagyon olcsó, “beragadt” termékekből.
 
5. A friss termék hátul van: mármint a polc belsejében. A rotálás ismert fogalom a hiperesek körében; ez azt jelenti, hogy a friss terméket töltöm be a polc mélyébe, a régebbit meg előre húzom, hogy a vásárló azt vegye le először (és később ne kelljen lejárat miatt kidobni a selejtbe). Ezzel semmi baj nincs, ha aznap akarjuk elfogyasztani a terméket, de pl. egy nagyobb multipacknál (pl. kefírnél), melyet több napra akarunk beosztani, érdemesebb benyúlni a polc mélyére - nehogy otthon ránk romoljon két nap múlva.

6. Információkereséshez használjuk az internetet is! Különösen a műszaki termékek esetén érdemes használni az internetes keresőket, fórumokat, mert egyrészt korántsem biztos, hogy találunk bent osztályos eladót, másrészt meg az sem biztos, hogy ő ért hozzá, és mindenben kielégítő választ tud adni. A hiperekben nem fizetik túl az embereket, ezáltal nehezen tudnak jó szakembert kifogni, és a sokszor újonc eladó még nem ismeri a szakma csínját-bínját (vannak persze kiváló hozzáértésű eladók is, de nem biztos, hogy elérhetők). Jobbik esetben bevallja, hogy ő ehhez nem ért, rosszabbik esetben hülyeségeket beszél, és akkor nagyon rosszul járhatunk. Az interneten is sok hülyeség van, de egyúttal sokkal pontosabb képet kap a termékről az ember. Ma a Google korában ez már nem olyan nagy ördöngösség.

7. A pénztár mellől soha semmit, csak ha máshol nem található! A pénztár mellé általában a nagy árréssel forgalmazott “csalogató” termékeket helyezik ki, mely könnyen “bepottyan” a kosárba. Lehet, hogy az az 50 Ft-os csoki szeretne a miénk lenni, de könnyen lehet, hogy az édességosztályon 5 db-ot is megvehetünk ugyanabból 100 Ft-ért! (Lásd 1-es pont) Persze itt is van kivétel, mivel a pénztár mellé sokszor olyan termékeket is kihelyeznek, melyek “érzékeny”, drága, könnyen lopható termékek, mint például a cigaretta, óvszer, elem; ilyenkor a hiper azt várja, hogy a pénztáros orra előtt csak nem meri zsebrevágni a vásárló a terméket...

8. Mindig nézzük meg a blokkot a vásárlás után! Minél hamarabb vesszük észre a hibát, pl. magasabb áron lett elszkennelve a termék, vagy véletlenül nagyobb darabszám lett beütve - annál nagyobb az esélyünk arra, hogy a vevőszolgálat nekünk ad igazat. Másnap már hiába megyünk vissza, hogy “itt hat darab lett beütve, de csak ötöt vettem”, a vevőszolgálat a válogatott anyázás ellenére sem fog nekünk igazat adni - jogosan -, azonban ha közvetlenül a fizetés után vesszük észre a hibát, és meg is tudjuk mutatni a vásárolt termékeket bizonyítékként, szinte biztos, hogy nekünk adnak igazat.

Tehát összefoglalva: figyeljünk az egységárra is, használjuk ki az akciókat, ne engedjünk a kísértésnek, használjuk ki a szezonális kiárusításokat, figyeljünk a lejáratra, használjuk az internetet az információkereséshez, a pénztár mellől semmit, és nézzük át a blokkot a vásárlás után - ha betartjuk ezeket, nagy lépést tettünk azért, hogy tudatos vásárlók legyünk. És ez meg fog látszani a pénztárcánkon és a vásárolt termékek minőségén is! Nem olyan nagy dolgok ezek, az emberek mégsem tartják be...

Az Auchan az elmúlt hetekben ismét a főbb hírek között szerepelt, igaz, ezt igencsak kihagyták volna: a miskolci áruházuk víz alá kerülése ugyanis óriási károkat okozhatott. Szándékosan vártam a témával, hogy kicsit elüljenek a politikai felhangok, és ne a főfelügyelőségekről szóljon a poszt, hanem magáról a hiperről.

Jellemzően két helyre épít áruházat a hiper: egyrészt a város szívébe, ahol gyorsan sok embert tud elérni (ezt úgy mérik, hogy meghatározzák, mennyi ember tud oda eljutni mondjuk 5, 10, 30 percen belül; ez alapján akár össze is lehet hasonlítani a különböző áruházak vonzáskörzetét), másrészt pedig a város mellé, lehetőleg kiváló közlekedési adottságokkal bíró helyre. Mindkettőnek megvannak persze az előnyei és a hátrányai.

A belvárosi hiper azért jó, mert könnyen, akár gyalog- vagy tömegközlekedéssel is el tudnak oda jutni az emberek. A hátrány viszont az, hogy a drága telekárak behatárolják az áruház és a parkoló méretét, valamint a hipernek erősen figyelni kell a környezetére, mert ha nagyon zajosak, a környékbeli lakók ellenérzését gyorsan kiválthatják (további opciók: feljelentések ,hatóságok állandó ellenőrzése, a megnövekedett közlekedési forgalom miatt a helyi hírekben való negatív szereplés, stb.). Előfordul, hogy a hiper eleve egy plázába költözik be (pl. Aréna - Tesco), így ezeket a problémákat függetlenítheti a nevétől, de persze olyanra is van példa, hogy mégis maga próbálkozik, és saját beruházásként hoz létre egy monstrumot a város egyik közlekedési csomópontján (pl. a debreceni Tesco, mely a város egyik ütőerének, a Segner térnek a közelébe épült). Mivel ezen áruházak előnye az, hogy nemcsak a „nagybevásárlók“ vásárolnak itt, hanem sokszor a „valamiért beugró“ vásárlók is; viszont a vásárlásonkénti tranzakciók értéke kevesebb, mint a városszéli hipereké (ennek is megvannak az előnyei és hátrányai, de erről majd egy későbbi posztban).

A város mellé épített hiperek előnye pont az, hogy a telek olcsóbb, jóval nagyobb hely van az áruház és a kiszolgálóegységek építésére (pl. nagyobb parkoló), valamint - például zajvédelmi szempontok alapján - nem kell annyira figyelni a környezetre. Persze az ilyen áruház csak akkor él meg, ha kiváló közlekedési adottságokkal rendelkezik, tehát mellette fut el egy autópálya vagy egy főútvonal, esetleg közlekedési csomópontban van, úgy, hogy egyben a város sincs messze; esetleg egy ipari park is jó választás lehet. Itt persze a fent említett „körözési“ módszer szerint kitolódnak a határértékek: 5-10 perces elérésről nem nagyon van értelme beszélni, sokkal nagyobb jelentősége lesz a 30-60 perces elérésnek. Ide jellemzően autóval vagy (egyfajta) tömegközlekedéssel járnak az emberek, tehát a „beugró“ vásárlók száma jelentősen csökken, és megnő a nagybevásárlások száma, tehát a vásárlásonként otthagyott pénzösszeg is. A legjobban azon áruházak járnak, melyek a város legszélén, de egyben lakótelep mellé épülnek, mert akkor ők be tudják vonni a lakótelepek „beugró“ vásárlóit is - ilyen például a budaörsi Auchan.

És akkor itt térjünk vissza az Auchanra, mert náluk különösen jól megfigyelhetők ezek az elvek, és áruházaik építése egyben esettanulmnyként szolgálhat a jövőnek azzal kapcsolatban, hogy milyen egyéb hibákat lehet elkövetni. Az Auchan jellemzően a jó helyen lévő, könnyen elérhető, de olcsó telkeket szereti: nem nehéz kitalálni, hogy ezekkel a területekkel valami „bibi“ van. A budaörsi áruház helyén például mocsaras láp volt, ezt le kellett csapolni (ami többletköltség), rendezni kellett a környék közlekedését, viszont cserébe kaptak egy tömegközlekedési csomópontot, egy közeli lakótelepet, meg egy közeli M1-M7-es bevezetőt, tehát az áruház nagyon könnyen megközelíthető helyen van. Az óbudai áruházat azonban a városba tervezték, és bizony elég sok probléma volt a telekkel, ugyanis menet közben kiderült, hogy nagyon fontos régészeti lelőhely, és tele volt többek között római kori  emlékekkel - emiatt eléggé megcsúszott az áruház építése és megnyitása. Ahol viszont sikerült egy csomó hibát elkövetni az elején, az a Savoya-parki áruházuk: a terület szintén erősen lápos-mocsaras volt, ezt lecsapolták, és felépítették az áruházat; viszont csak az autós megközelítést építették meg, a tömegközlekedést kihagyták. Aki a nyitás után gyalog próbálta megközelíteni a területet, annak olyan útvonalat kellett bejárnia, melyhez képest az ipolytarnóci őslelettúra smafu: a szerencsétlen gyalogos a túra során először megismerkedhetett az ott lévő ősi lápvilággal, majd a túra második felében azzal, hogy hogyan néz ki ez, ha jó nagy sárrá dagasztják a munkagépek. Az áruház elég gyenge forgalmat produkált mindaddig, míg ki nem építették oda a tömegközlekedést. És hát itt a miskolci áruházuk esete, melyet most jogilag lehet elemezni, hogy ártér-e vagy sem; a folyó mindenesetre úgy gondolta, hogy az bizony ártér. Biztosan olcsó volt a telek, biztosan csábító volt a nagyon jó elhelyezkedés, biztosan jól nézett ki az a jelentés, hogy itt már évtizedek óta nem volt árvíz, ha egyszer pont most volt - és ki garantálja, hogy jövőre nem lesz? Ha összeadják a károkat, a kiesett forgalmat, az esetleges árvízvédelmi rendszerek kiépítését, lehet, hogy az jött volna ki, hogy érdemesebb lett volna egy másik telket keresni, mely drágább, de legalább nem úszkálnak halak a polcok között, ezáltal összességében mégis olcsóbb.

A tanulságot mindenesetre érdemes levonni - egy hiper helyének tervezésekor az ár-elérhetőség-járulékos költségek szentháromságon felül más szempontok is vannak. És csúnyán megfizet, aki ezeket nem veszi figyelembe. 

Gyakori vád a hiperek ellen, hogy szándékosan írnak alacsonyabb árat a címkékre, hogy a vásárló megvegye a terméket. Aztán persze a kasszánál többet fizet, de hát nem mindenki veszi észre, és a “sok kis 100 Ft bizony nagy pénzzé gyűlik össze a végén!”

Lássuk ezt a gyakorlatban, egy szándékosan eltúlzott példával: van egy hiperünk, ahol napi 10000 ember vásárol, és az átlagvásárlás kb. 3000 Ft. (Ez 30.000.000 Ft-os napi forgalmat feltételez.) Szóval van egy termék, mely 300-ért van kiírva, de 400-ért megy át a kasszán, és sikerül ezzel megtéveszteni 500 vásárlót. (Gyakorlatban kb. a harmadik észreveszi a turpisságot; ez amúgy egy nagyon-nagyon jó termék lehet, mivel napi 200.000 Ft-os forgalmat produkál, tehát vagy polc- illetve sorvéges, vagy 20/80-as, azaz benne van azon termékek 20%-ban, ami forgalom 80%-át adja.) Szóval megtévesztettek 500 vásárlót, 100 forinttal, tehát sikerült a hipernek 50000 Ft-ot nyerni pluszban. Ezt most vessétek össze a 30.000.000 Ft-os forgalommal... 0,16%. A büntetési tételeket meg tessék megtekinteni az előző posztban (plusz lehetséges Tékozló Homár poszt, plusz a rossz élményeket a vásárló elmeséli másnak is...) Megéri?

Hogy ez valójában hogyan működik? Egyrészt az áruházaknak van címkézettségi politikájuk, mely meghatározza, mennyi hibás ár lehet kint a polcokon: egy sem. De mivel ez a gyakorlatban nem működik, ezért olyan 99%-os címkézettség felett kell produkálni. Ez azt jelenti, hogy 100-ból maximum egy címke lehet hibás, hiányzó, olvashatatlan, stb. Ezt az 1%-os hibahatárt az élet bármely területén nehéz tartani, ezt szerintem bárki megerősíti; a hiperekben ez elvárás, és nem teljesítés esetén szankcionálnak! Másrészt egy gyakorlati példa: nálunk a valódi visszatérítések összege, azaz amikor a vevőnek volt igaza, nem érte el a napi 30.000 Ft-ot, kivételes napokon az 50.000-et (napi átlagforgalmunk kb. 60-70 millió Ft lehetett). Ezt is lehet százalékolni.

Tehát mi a sztori legfőbb tanulsága? Ne dőljünk be a “városi legendáknak”! Az áreltérések többsége abból adódik, hogy a termék rossz helyen van, és az előtte lévő címke egy másik termék árát mutatja. Persze, ez lehet a hiper hibája is - ha össze-vissza töltik az árufeltöltők a terméket-, de leggyakrabban az fordul elő, hogy a vásárló menet közben rájön, hogy ő ezt a terméket nem akarja megvenni, és kirakja a kosarából - máshol. Tegye fel a kezét, aki még nem csinált ilyet! :-) Pár jó tanács az ilyen csapdahelyzetek elkerülésére:
- Mindig egyeztessük a címkét és az árut! Ha egyezik a vonalkód, akkor biztos, hogy a címke ahhoz az áruhoz tartozik (de ez nem 100%-os módszer, mivel lehet, hogy eltérő a vonalkód, de attól ugyanarról a termékről van szó!)
- Ha van az áruházban árleolvasó, ne szégyeljük használni, különösen a “kétséges” termékek esetén (ha például valami gyanúsan olcsó)!
- Ha nincs árleolvasó, és más egyéb módon sem tudtunk meggyőződni egy “gyanús” termék áráról, még mindig van egy lehetőségünk: a pénztár! Mielőtt a pénztáros elkezdi szkennelni a termékeket, jelezzük neki, hogy van itt egy termék, mely árában nem vagyunk biztosak, ellenőrizze már le, mennyit ad rá a gép! Így elkerülhetjük a kellemetlenségeket. Hangsúlyozom, ezt csak a “gyanús” termékek esetében alkalmazzuk, ne fárasszuk feleslegesen az ott dolgozót - és különösen a mögöttünk várakozókat!
- Ezt gondolom, felesleges mondani, de a blokkot mindig nézzük meg!
- Ha megtörtént a baj, érdemes először visszamenni a “tetthelyre” (ahonnan az árut elvettük), és megnézni, nem mi emlékszünk-e rossz árra, esetleg nem más termékre vonatkozott-e az az ár. Amennyiben igazunk van, menjünk a vevőszolgálatra, és jelezzük a problémánkat. Fontos, hogy a hibás címkét-dekorációt ne vigyük magunkkal, hagyjuk ott, lehetőleg valamelyik rokonunkkal együtt. (Neki az a feladata, hogy “vigyázza” a címkét, nehogy egy árufeltöltő -értesülve a problémáról - leszedje,mielőtt a vevőszolgálat meggyőződne igazunkról. Sajnos ez előfordulhat!) Amennyiben igazunk lesz, szó nélkül visszafizetik a különbözetet.
- Amennyiben mi “néztük be” az árat, akkor sincs minden veszve - menjünk a vevőszolgálatra, hivatkozzunk téves vásárlásra, el is mesélhetjük, hogy mi történt -, és a vevőszolgálat vissza fogja vásárolni a terméket (feltéve, ha semmiképpen nem szeretnénk megtartani). Ezzel azonban óvatosan, mert pl. friss termékeknél fontos a vásárlás időpontja. Közvetlenül a kassza után vissza fogják vásárolni, viszont másnap ne is próbákozzunk a zsömlével, hogy “benéztem az árát, de csak most vettem észre” - ebben az esetben a visszavásárlást a vevőszolgálat megtagadhatja!

Ha a fentieket betartjuk, sok kényelmetlenséget és bosszankodást megspórolhatunk.

Először is két tévhitet szeretnék eloszlatni a hiperekkel kapcsolatban:‭
1.‭ H‬a egy áruházlánc meghirdet egy akciót,‭ ‬de maga az akciós termék nincs bent a boltban,‭ ‬akkor ez semmilyen következményt nem von maga után‭ (‬és ennek továbbfejlesztett változatai,‭ ‬hogy az áruházlánc ezt direkt csinálja,‭ ‬mert az ember úgyis vásárol,‭ ‬ha bent van,‭ ‬stb.‭) - NEM IGAZ
‭2. A vásárlók könyvének semmi értelme sincs, hiába ír oda be az ember, senki sem olvassa.- NEM IGAZ

‭Bizonyítékként szeretném bemutatni a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj/40-51/2009-es határozatát, melyben a Tescot 8 millió forintra büntette, mert nem rendelkezett elegendő készlettel bizonyos akciós termékekből. És bizony pár terméknél úgy indult az eljárás, hogy a vásárló beírt a panaszkönyvbe (az “én titkos naplómnál” például csatolják ezeket konkrét bizonyítékként!)

‭Kicsit elemezzük ezt a határozatot! 22(+3) termék esetében indult eljárás; volt, amelyiket nem lehetett kapni az akciós időszak alatt, volt, amelyiknek az ára nem stimmelt, volt, amelyiknél a meghirdetett ajándéktermék hiányzott, sőt, volt, amelyiknél a színnel voltak problémák, szóval volt itt minden, kérem szépen :-) Megjegyzem, mindezen szabálytalanságok (melyeknek egy része nem is volt szabálytalanság, mint később kiderült) fél éven belül fordultak elő, és ezen időszakban a Tesco reklámozott vagy több ezer terméket (a Tesco 30.000-et mond, de azt én nem hiszem el, hogy mindet újságba is rakta :-). Tehát a hiba aránya 1 % alatt van, és hogy örülnénk más területeken, ha a hibaarány ennyire alacsony lenne! Viszont a magyar szabályozás ennyire szigorú (hála istennek), hogy ezt sem nézi el. Ha meghirdetnek valamit, annak bent kell lenni megfelelő mennyiségben és minőségben, a kiírtaknak megfelelően nincs kifogás! Na jó, van, de csak nagyon indokolt esetben...

‭Kiválasztottam a fenti 22 termékből hármat, ezekkel szeretnék bővebben foglalkozni: ez a három termék  egyike a tanuló kutyus, melyet a szállító nem szállított, az Asus notebook, melyhez nem volt webkamera, valamint a Kinder tejszelet, melyet az akció első napjaiban nem lehetett kapni, de aztán megérkezett.

‭A tanuló kutyust igen jó áron hirdették meg (6990 Ft), de csak egy-két áruháznak volt pár darabos nyitókészlete, 62 áruházban meg nem volt egy darab sem. A tanuló kutyus amúgy egy nagyon népszerű és jópofa játék, ami tud számolni, énekelni és beszélni, attól függően, hogy melyik talpát nyomod meg, szóval ideális és értelmes ajándék 1-3 év közöttieknek; előző akcióban 2000 darabot adtak el belőle, ami azt jelenti, hogy 14 millió forintos forgalmat generált; ezt bukták most, mert a szállító nem hozott belőle. A szállító (Mattel) védelmében elmondom, hogy a magyar képviseletnek túl sok beleszólása nincs az anyacég folyamataiba; az anyavállalat ugyanis először a “pénzes” piacokat látja el, és ha marad készlet, abból kap a többi ország - és mi “többi ország” vagyunk. Így hiába ad le rendelést a magyar kereskedő, és a hazai Mattel, könnyen lehet, hogy nem jön meg semmi az áruból - hát igen, a Mattel ebből a szempontból rizikós, de nemcsak ők, jópár nemzetközi multi hasonlóképpen viselkedik (pl. régen a Legot is jó előre, majd’ fél évvel előtte le kellett rendelni, hogy aztán szállítani tudják a rendelés kb. felét...). Szóval ez tipikus sakk-matt helyzet, amit a Tesco úgy tudott volna kezelni, ha valami hasonló termékkel helyettesíti - ezt azonban nem lehet, mert annyira speciális játék. A GVH-t meg nem érdekelték a kifogások (megint hozzáteszem, jogosan), és ezt tisztességtelen kereskedelmi magatartásnak minősítették.

‭Az Asus laptoppal nem volt ilyen probléma, volt belőle bőven, éppen csak a meghirdetett webkamera nem volt hozzá. A Tesco azzal védekezett, hogy addig a szállító a beépített webkamerás változatot szállította, de az, mint később kiderült, egy kifutó modell volt, és az új már nem tartalmazott webkamerát (spórolt az Asus :-). Magánvéleményem, hogy a Tesco tudta volna orvosolni a problémát, ha ad minden ilyen eladott laptophoz egy “mezei” Tesco value webkamerát (igaz, ez nem beépített); ilyenkor a szándékot alighanem értékelte volna a GVH, és ez lényegesen olcsóbb megoldás a 8 milliós büntetésnél. Másik javaslatom, hogy ilyenkor egy nagyobb tudású, webkamerás Asust kellett volna a meghirdetett akciós áron adni - ez veszteség a Tesconak, de még mindig olcsóbb a már fent említett büntetésnél. Minden ilyen esetben, amikor az lehetséges, keresni kell egy helyettesítő terméket, mely ugyanolyan vagy nagyobb tudással bír, hogy a vásárlót ne érje kár! És itt szerintem ezt meg lehetett volna oldani.

‭A Kinder tejszeletet 8X28 grammos kiszerelésben lehetett volna kapni 759 Ft-ért, de nem volt bent az áruházakban az akció kezdetén, csak 4-5 nap múlva (mikor az egyhetes akció már a vége felé közeledett). Gondolom, ez egy új kiszerelés lehetett, melyet kifejezetten erre az akcióra szállítottak volna, és valamilyen okból csúszott a szállítás, de a probléma itt is megoldható lett volna, mégpedig úgy, hogy a kisebb kiszerelésű 28 grammos termékek árát állítják be úgy, hogy 8 db 759 Ft-ba kerüljön, vagy akár úgy, hogy mondjuk a 12 darabos kiszerelést adják 759-ért, ha van olyan az áruházakban!

‭Foglaljuk össze a lényeget: hogyan lehet elkerülni egy ilyen 8 milliós bírságot?
‭1. Ha nincs bent a termék az akcióra, akkor mindenképpen helyettesítő terméket kell találni, mely ugyanolyan vagy jobb tulajdonságokkal bír, és az árát be kell állítani a meghirdetett akciós árra! Így a hiper veszteséget fog elszenvedni, de korántsem akkorát, mint az esetleges bírság valamint az elvesztett vásárlói bizalom összege (plusz hogy ez a hír bekerül a sajtóba, és a hiperblog is ezen fog rágódni :-).
‭2. Nagyon kell vigyázni az olyan termékekkel, melynek nincs helyettesítője; az ilyeneket csak akkor szabad meghirdetni, ha a szállító biztosra mondja a szállítást! A tanuló kutyus esete számomra érthetetlen, mert ez a termék mindig is rizikós volt ebből a szempontból; az ilyen termékeket úgy kell meghirdetni, hogy az akciós újság nyomdába adása előtti időpontra kell berendelni, és ha bent van addigra, akkor meghirdetni, ha nem, nem. Logisztikailag persze el kell rakni a cuccot addig valahová, de még mindig jobb ezen agyalni, mint azon, hogy mit kezdünk azokkal a mérges vásárlókkal, akik nem találják meg a meghirdetett egyedi termékünket.
‭3. Ha már megtörtént a baj, és ott állunk a meghirdetett termék nélkül, akkor olyan megoldást kell találni, ami a vásárlót valamennyire kárpótolja. Ha a termék jellege engedi, akkor el lehet kérni az érdeklődő vásárlók telefonszámát, és megígérni nekik, hogy amint megérkezik az áru, őket soron kívül felhívják, és akciós áron megkapják - akár akciós időszakon kívül is. Másik lehetőség az akciós időszak meghosszabbítása - ha például az öt napig nem volt áru, akkor nyugodtan meg lehet hosszabbítani az akciós időszakot 5 nappal, persze ne felejtsük el értesíteni erről a vásárlókat (táblákkal, dekorációkkal, stb.).

‭Amit nem szabad: megpróbálni elsunnyogni a dolgot, mert egyrészt úgyis észreveszik, másrészt meg hazug hipert hamarabb utolérni, mint a sánta kamionost, aki elfelejtette lerakni az akciós árut az áruátvételen :-)

Először is tisztázzunk egy dolgot: az Auchan nem fog parkolót építeni a dunakeszi láp helyére – erről nyilatkozott nemrég Jean Paul Filliat vezérigazgató. Tehát az ilyen „bojkottáljuk az Auchant, mert felszámolja a lápot” körlevelek, felhívások okafogyottá váltak. Eddig tartott a poszt „pozitív” része. Másrészt meg kell említenünk, hogy az Auchan „image”-e óriási veszteséget könyvelhetett el az elmúlt hónapokban, melyet nehéz lesz helyrehozni. Hirdethetnek akármennyit az Indexen, nyomhatják bármennyire a hiperárakat, ha egyszer az embereknek az Auchan szóról még ma is a dunakeszi láp jut eszébe.

Pedig az Auchanra nem volt jellemző ez az arrogáns magatartás, amit a lápügyben tanúsított. Régebben kifejezetten csendes hiperláncnak számított, mely elég ritkán élt a reklám lehetőségével, és inkább az árakkal és az akciós újságokkal próbálta felhívni magára az emberek figyelmét. Pedig régebben is voltak „nehéz ügyek”: az albertfalvai és budaörsi áruházuk mocsárra épült, illetve az óbudai áruház fontos régészeti lelőhelyen feküdt, de itt még igyekeztek maximálisan együttműködni a hatóságokkal és a környékbeliekkel; és emiatt „szívtak is eleget”, mert például az óbudai áruház jelentős késéssel épült meg! Ennek szöges ellentéte volt a dunakeszi láp ügyében tanúsított magatartás: nem vették figyelembe a dunakeszi lakosok tiltakozását, ráadásul bevillantottak egy - khm, fogalmazzunk úgy, hogy „valamilyen okból”... - nem reális képet adó hatósági szakvéleményt, utána, meg mikor már az interneten széles körben elterjedt az ügy, és mindenki Auchanon köszörülte a nyelvét, még mindig védték a védhetetlent. Pedig az elején még vissza lehetett volna táncolni – lehetett volna azt sugallni, hogy csak „tanulmányozták” a parkoló bővítésének lehetőségét, és ezt a lehetőséget is megvizsgálták, de miután látták, hogy ott láp van, elvetették; esetleg mikor kitört az „internetes forradalom”, akkor is lehetett volna gyorsan közölni, hogy a nyilvánvaló tények miatt inkább más lehetőséget keresnek a bővítésre – de nem tették, kötötték az ebet a karóhoz, és közben megutáltatták magukat olyan emberekkel is, akik azt sem tudják, mi az az Auchan. És a vége ugyanaz lett: nem lesz parkoló, de az Auchan „elvesztette szüzességét”.

Egyértelmű, hogy kommunikációs csődről van szó, ami nem is csoda, mert az Auchannak egyszerűen nincs profi kommunikációs csapata! Nem kívánok név szerint foglalkozni az Auchan nevében nyilatkozókkal, inkább jelezném, hogy a Tesconál régebben kommunikációs igazgató volt a híradós Hardy Mihály is, vagy a későbbi kormányszóvivő Dancs Emese is – hiába, ezt a profikra kell bízni, mert egy hiperben rengeteg „ügy” lehetséges, és ezt valahogy kommunikálni kell az amúgy multiellenes magyar embereknek. Erre költeni kell, mert a későbbi károk többe kerülhetnek, és nagyon sok image-reklámot kell nyomni ahhoz, hogy az emberekben a kép változzon. És itt is igaz a mondás: olcsóbb a megelőzés, mint a gyógyítás.

Mindenesetre ez a lápügy remek példája annak, hogy hogyan tudja egy maroknyi ember maga mellé állítani az országot „webkettes” eszközökkel. Intő jel volt ez a hipereknek, hogy inkább működjenek együtt a környezetükkel és az ott élő emberekkel, mert ellenkező esetben nagy presztízsveszteséget szenvedhetnek el. A civil érdekérvényesítés ebben az esetben jelesre vizsgázott.

Az Auchan meg egyesre.

Kisöpri a magyar árukat a Tesco? - adta hírül a Magyar Nemzet piaci forrásra hivatkozva. A lap szerint a Tesco arra készül, hogy jövőre a friss élelmiszeren kívül minden mást külföldi forrásból szerezne be a magyar Tesco. Miután hivatalosan még nem erősítették meg ezt a hírt, ezért ne vegyük készpénznek; viszont vizsgáljuk meg, milyen hatással lenne ez a magyar gazdaságra, illetve milyen változást jelent ez a hiper beszerzési politikájában!

Elsősorban a nem-élelmiszer szektort vizsgáljuk szerintem, mert a tartós élelmiszernél nem lesz olyan könnyű kikerülni a magyar szállítókat – ott túl erősek a pozícióink. El tudjátok-e képzelni a Tescot például Vénusz étolaj vagy Arany Ászok sör nélkül? Nem élelmiszer vonalon azonban már korántsem vagyunk olyan erősek, mert az elmúlt két évtizedben a magyar könnyűipart egyszerűen elsöpörte a távol-keleti dömpingáru.

A hiperekről tudni kell, hogy saját nemzetközi beszerzéssel rendelkeznek, tehát beszerzők tárgyalnak a Tesco nevében közvetlenül a kínai gyárakkal, termelőkkel. Miután a hiperek nagy mennyiségben szerzik be a termékeket (bulk-nak hívják a nagy tömegben beszerzést), ezért komoly árengedményeket tudnak elérni – ezzel most gondolom meglepőt mondtam :-) Annak ellenére, hogy a hiper akár a nem-élelmiszer teljes szortimentjét be tudná maga szerezni a Távol-Keletről, nem teszi. Mi ennek az oka? Két dolog: egyrészt ha minden kis izét maguk szereznének be, az őrült mennyiségű árut jelentene, és ehhez akkora logisztika (raktárak, szállítójárművek) szükséges, amire lehet, hogy nem éri meg beruházni; másrészt meg a hiper ha megvesz egy stockot (árutömeget, készletet) Kínából, és elhozza, akkor azt már nem küldheti vissza, hanem el kell adnia. Hogy mennyit lehet eladni egy időszakban egy adott termékből, kevés terméknél még meg lehet becsülni, de több tízezernél már jóval keményebb munkát jelent ez, és jóval pontatlanabb becslést. Így a hiper könnyen abba a hibába eshet, hogy valamiből túl sokat rendel, és akkor rajta marad, amit kénytelen veszteséggel kiárulni – ellenkező esetben meg túl keveset rendel, és az üzletek polcain hiány lesz belőle, ami meg nem néz ki jól. Ezért a hiperek csak olyan dolgot hoznak Távol-Keletről, aminek bomba ára van („marhaolcsó” elsőáras termékek), vagy pedig tudják, hogy nagy tömeget lehet belőle eladni. Kiváló példa erre például egy 1590 Ft-os étkészlet - ez bőven a magyar ár alatt van, másrészt több tízmilliós forgalmat lehet vele realizálni, tehát megéri foglalkozni vele. Viszont a 100 Ft-os gumicsirke hiába van a piaci ár alatt, nem lehet vele nagy forgalmat realizálni, ezért ezt nem hozzák be. Ezt meghagyják a magyar cégeknek.

Nagyon sok olyan magyar vállalkozás van (főleg nagykerek), amelyik ugyanúgy, mint a hiper, Kínából hozza be olcsón a termékeket, és drágábban eladja itthon – akár a hipernek, akár a kiskereknek. Ha legközelebb egy hiperben jársz, találomra nézz be egy nem-élelmiszer sorba, válassz ki egy terméket, és jó eséllyel ezt találod a cimkén: „Importálja és forgalmazza: XY Kft, Származási ország: Kína”. Ezek a KFT-k ugyanúgy felelősek a magyar termelés tönkretételéért, mint a hiperek, mivel ők is a hazai termelésű árut szorítják ki az olcsó távol-keleti dömpingáruval – ennek ellenére, mikor arról beszélünk, hogy meg kell védeni a multik hazai beszállítóit, róluk is beszélünk! Nem-élelmiszeren a termékek 80%-át vagy a hiper importálja, vagy ezen kereskedőcégek, és talán van 20%-nyi magyar gyártású termék is, de ebben nem vagyok olyan biztos. Miért hagyja a hiper, hogy ezen cégek hozzák be Kínából az árut – a hiper helyett, nyilvánvalóan drágábban? Ennek két oka van: egyrészt a már fent említett raktározási gondok – a magyar cég behozza, raktározza, a hiper meg hetente lerendeli, amennyire valójában szüksége van, másrészt meg ha esetleg túl sokat rendelt belőle, akkor visszáruzza a magyar cégnek – gyakorlatilag tehát semmi kockázatot nem vállal ezzel, ezt áthárítja a hazai cégre, aki meg azt csinál az árujával, amit akar. A felár, amit a cég keres rajta, az nem jelent mást, minthogy a hiper „megveszi” a kockázatmentességet a magyar cégtől – a magyar cég meg reménykedhet, hogy minden áruja elmegy, és nem lesz sok visszáru. Nem egyszerű.

A Tesco állítólagos tervezete azt jelentheti, hogy mostantól kihagyják a magyar szállítót a játszmából, és a Tesco saját nemzetközi beszerzése veszi kézbe a dolgokat, és ők veszik meg közvetlenül a Távol-Keletről az árut. Ezzel alacsonyabb ára tud elérni, ezáltal olcsóbb tud lenni a versenytársainál. Na és a kockázat? Mivel a Tesco óriási, rengeteg áruházzal rendelkezik Európa-szerte, könnyebben tudják „teríteni” a kockázatot az országok és az üzletek között. A hazai kereskedőcégeknek ez viszont óriási forgalomkiesést fog jelenteni, jó pár tönkre fog menni minden bizonnyal, illetve nagyobb elbocsátások várhatók. A hazai termelőcégeket is durván érinteni fogja, ugyanezen okokból. A hazai, amúgy is gyenge lábakon álló termelőágazat tehát kap még egy döfést, (reméljük, azért nem a kegyelemdöfést). Eddig ugyanis a hazai kereskedőcég – miután ők is rárakták a maguk hasznát a termékekre – valamennyire csökkentették a lyukat a kínai dömpingár és a magyar termelőcég ára között, most ez a lyuk viszont nagyobb lesz.

Mit lehet tenni? Először is reménykedni kell, hogy a fenti hírek megmaradnak pletykaszinten, és maximum azt a célt szolgálják, hogy a Tesco így próbál alacsonyabb árat „zsarolni” a magyar beszállítóktól. Ha viszont a hír igaz, akkor mindenképpen meg kell találni a módot, hogyan tudja a hazai termelőcég csökkenteni az árakat – ebben az állam is segíthet, például csökkentheti az adókat – másrészt meg felhívnám a figyelmet a vásárlók „zsarolóerejére” is, ugyanis ha ennek hatására sikerül széles körű társadalmi tiltakozást kialakítani – például egy „ne vásárolj a Tescoban” mozgalmat -, akkor a Tesco kénytelen lesz meghátrálni, és visszavonni döntését. Ehhez viszont olyan társadalmi összefogás kellene, amire nem igazán látok esélyt – sajnos a magyar ember pár forint árengedményért képes volt tönkretenni a hazai ipar- és mezőgazdaságot (lásd például a külföldi, sokszor minősíthetetlen minőségű termékek vásárlását, ugyebár reggeli ital vs igazi tej...), és tényleg nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de jelen esetben is „meg fog enni” minket a Tesco reggelire.

Bedobják a postaládába, pedig nem kéred, te meg mérgelődve kidobod a kukába, mi az? Nem, most nem a választási propagandaanyagra gondolok, hanem a hiperek akciós újságjaira :-). Pedig ha tudnád, mi munka van mögötte, nem dobnád ki! Ja, hogy nem tudod? Most akkor ebből a posztból megtudod! :-) Hogyan áll össze egy ilyen akciós újság?

A hiper kétfajta újságot ad ki: „normál” akciós újságot, illetve időszakos vagy „szezonális” újságot. A normál újság általában heti-kétheti rendszerességgel jelenik, és általános jellege van, azaz van benne zsömlétől a bugyin át a plazmatévéig minden, míg a szezonális újság egy szezonális időszakot ölel fel, és az arra a szezonra jellemző termékeket tartalmazza. Utóbbira jó példa lehet az iskolakezdéses újság, vagy a karácsony előtti ajándékújságok. A kettő készítése között nincs olyan túl nagy különbség. Ezeken kívül is lehet csoportosítani az újságokat, például helyi újság, vagy országosan megjelenő (értsd: pl. csak a debreceni Corára érvényes, vagy az összes Corára), de a csoportosítgatásnál vannak izgalmasabb dolgok is. :-)

Szóval csináljuk meg az akciós prospektusunkat! Az egész azzal kezdődik, hogy a központi felsővezetés megadja az akciós időszakot (például március 19-25), és mellé megadja a témát. Mi lesz idén a március végi téma? Naná hogy a húsvét és a tavasz! Ennek megfelelően megadják a főbb paramétereket: legyen benne kölni, sonka, nyúl tojásaival, sok-sok csoki, tehát a friss élelmiszer kapja mondjuk az újság 35%-át, a tartós élelmiszer a 25%-át, az aprócikkek a 20%-át, a textil és a lakásfelszerelés most csak szerény helyet kap, mondjuk 10-10%. Plusz címlap, hátlap. A címlapra kérnek valami bombaáras húsvéti élelmiszert, a hátlapra még egyet, valamint valami nem meghatározott terméket, amiből lehet forgalom. A szektorok vezető beszerzői aztán továbbosztják a helyet: a tartós élelmiszeres azt mondja, hogy a rá eső 25% (mondjuk 8 oldal) legyen a következőképpen felosztva: 4 oldal húsvéti édesség, húsvéti pia meg sós dolgok, 1 oldal normál ital, 1 oldal normál édesség, 1 oldal normál sós fűszer, 1 oldal vegyi dolog a tavaszi nagytakarításra gondolva. (Ezt most jól idehánytam, ennél azért megalapozottabban fogják felosztani a helyet, az előző évi tapasztalatokra és a várható trendre alapozva, de az elvet jól szemlélteti.) És akkor mondjuk az édes beszerző előtt ott a feladat: kell tárgyalnia 1 oldal normál édességet meg kb. 2 oldal húsvétit, és a főnöke oda fog szólni neki, hogy „te, Béla, szerezzél már valami bombaárú cuccot a címlapra, ne csak mindig az a rohadék tej legyen kint! Ez azt jelenti, hogy a beszerző tárgyalhat kb. 100 terméket, amiből úgy 30 megy az újságba, a maradék meg adja az akciós választékot. Combos feladat, de hát ezért tartják. A többi részlegen is leosztják a helyeket, és sokszor azt is megmondják, milyen termékeket várnak oda.

Beszerzőnk pedig elkezdi összerakni az újságot. Három forrása van: egyrészt a szállítók is küldik neki folyamatosan az ajánlatokat, másrészt ő is kiválaszt pár terméket, és arra célirányosan kér akciós árat, valamint használhatja az áruház saját importját-termékeit is. Ha a termékek köre és az ár már kialakult, akkor jön a mennyiség kérdése: vajh' mennyit fog az akciós periódusban az áruházlánc eladni? Kétféleképpen szokták meghatározni: vagy a beszerző számolja ki és adja meg ezt a mennyiséget (szaknyelven: foglalás), és ezt ő osztja szét az áruházak között (ez a centralizált módszer), vagy pedig ezen feladatokat ledelegálja az osztályvezetőknek, akiknek aztán könyöröghet egyenként, hogy „mikor küldöd már vissza a foglalásodat, vazze?”. (Van mondjuk egy harmadik út is: nincs semmi előre lekötött mennyiség, mindenki berendeli, amennyit akar, aztán ennyi.) Szóval megvan a termék, megvan az ára, megvan, hogy mekkora mennyiség kell belőle, új termék esetében nyilvántartásba kell venni a terméket (kodifikáció), és akkor már lehet szerkeszteni a gyönyörű szép Excel táblázatunkat, ami valahogy így néz ki: termék fotója, termék neve, termék beszállítója, termék áruházi kódja, termék vonalkódja(i), termék besorolása, termék normál beszerzési ára, termék akciós beszerzési ára, termék normál eladási ára, termék akciós eladási ára, árrés, foglalt (tervezett) mennyiség, tervezett forgalom, tervezett árréstömeg, szállítói marketinghozzájárulás, akciós elhelyezés, konkurencia árai (most jól összehánytam, a sorrend más is lehet, de kb. ezek vannak benne). Ezt ki kell tölteni minden egyes termék esetén, és ebből csinálnak egy nagy összesített táblázatot, melyet prezentálni kell a beszerzési igazgató, a felsővezetés, a marketing, az újság szerkesztője, Szent Péter, az atyaúristen és a magyar miniszterelnök felé. Jó, ez a felsorolás kicsit bő lett, mert az újság szerkesztőjének a kutya nem mutatja meg az anyagot :-). Szóval megnézi a felsővezetés, és elkezdi „húzgálni”: ez a termék nem jó, ez a termék drága, új árat kérnek rá, ez a termék meg nem hoz elég forgalmat, tehát szintén lehet keresni másikat. Ez utóbbi különösen fontos, elvárás, hogy egy újságba kerülő termék minimálisan egymillió forint forgalmat csináljon, de inkább minél többet (az élelmiszernél jóval nagyobb a forgalmi elvárás, ott egymillió forint nem tétel). Ez alól egy kivétel van: ha a termék darabszámban hoz nagyon sok eladást; például egy 9 Ft-os valamitől ne várjon senki egymilliós forgalmat, mert ahhoz százezer feletti darabszámot kellene eladni; de ha a beszerző meggyőzi a főnökét, hogy kb. 40-50,000 darabot eladnak majd belőle (azaz a termék impulzív), akkor simán bekerülhet. Utána jönnek a szokásos javítások, és mikor a felsővezetés szentesíti az anyagot, akkor hurrá, vége - gondolhatnánk, de nem. A felsővezetés ugyanis elkezd sakkozni a helyekkel. Az újság címlapjára és hátlapjára kiválasztják a legnagyobb akciókat, melyek várhatóan kiemelkedő forgalmat hoznak. Összehasonlításul: egy átlagos helyen lévő termék hoz mondjuk 3 millió Ft forgalmat, addig egy főcímlapos termék hozhat akár 30-40 milliót is! Ez nem mindegy az adott osztály forgalma szempontjából, ezért az ilyen helyekért mindig nagy harc van, és mindenki megpróbálja meggyőzni a felsővezetést, hogy az ő terméke bizony annyira oda való, hogy csak na. Az oldalakon belül is vannak kiemelt helyek, ide is a kiemelkedő forgalmú termékeket rakják, és elhelyezik a többi terméket is. Ha ez megvan, jön a képanyag gyűjtése: ha egy termék volt már újságban, vagy a szállítónak van róla fotója, akkor onnan bekérik, ha meg nem, jön a fotózás. Mielőtt valaki azt hinné, hogy mindenhol profi fotóművészek fotóznak (miután végeztek a szépségkirálynővel persze :-), ki kell hogy ábrándítsam: sokszor maga a beszerző fogja az áruházi fényképezőgépet, beállítja a terméket, és igyekszik olyan fényképet készíteni, ami láttán a nyomda szakemberei még nem röhögik halálra magukat. Tessék egyszer alaposabban szemügyre venni egy ilyen újságban a képeket! De hát tudomásul kell venni, hogy a hiper ott spórol, ahol tud, a beszerző meg nem fotóművész.

Az újság összevágása és az utolsó tisztázata után küldik is a nyomdába, ahol legyártják a megrendelt mennyiséget, majd a terjesztőcég szétszórja, te meg megtalálod a postaládában, és... ki ne merd dobni ezek után! :-) (És még hol van az áruházak munkája ezek mögött!)

Jövő héten, ha van kedvetek, kielemzünk egy ilyen újságot konkrétan, hogy vajon milyen szempontok vezérelhették az áruházat abban, hogy pont ilyet csináljon.