A hiperbe történő beszállítással kapcsolatban már több kérdést is kaptam. Habár ennek a területnek nem minden részére látok rá, de jó pár tapasztalatot meg szeretnék osztani veletek, aztán a kommentekben várom a többit :-) Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogyha bármilyen más kérdés felmerül a témával kapcsolatban,, nyugodtan írjátok meg az ahiperblog@gmail.com címre.

Megtörtént eset: bejött egy idősebb aranyos nénike, megkereste a kertészet vezetőjét, s elmesélte neki, hogy felnevelt pár cserepes virágot, de most szeretné eladni a hipernek, mert kellene a pénz a kicsike nyugdíj mellé. Úgy gondolta, hogy behozza az áruházba, az illetékessel szemrevételezik, megalkudnak, helyben kifizetik, s mindenki nagyon boldog lesz ettől. Szegény kertes kolléga vakarta a fejét: hogyan magyarázza el szegény nagyon aranyos nénikének, hogy ez nem így működik?

A hiperbe való beszállításhoz először azt kell látni, hogyan épül fel a termékek rendszere az áruházakban. Minden terméknek van egy beszállítója, aki nyilvántartásba van véve, például számlázási adatok, szállítási adatok, stb. Minden beszállítónak vannak rendelhetővé tett termékei, melyeknek szintén van kódja (ilyen lehet például a vonalkód, de a legtöbb hiper saját kódrendszert is alkalmaz). A hiper osztályvezetője azokból a termékekből tud rendelni, amelyek be vannak listázva, s megjelennek a rendelési íven. Ahhoz, hogy egy termék be legyen listázva, először a szállítónak kell belistáztatnia magát a beszerzésen (feltéve, ha még nincs belistázva). Ennek elég súlyos költségei vannak, a hiperek bizony nagyon találékonyak, mikor erre a célra különböző díjakat ki kell találni (pl. listántartási díj, új áruház nyitási díj, marketingtámogatás, stb.). Ezek a díjak több milliós nagyságrendet tesznek ki, s ezzel a szállító elérte, hogy megjelenik az áruház rendszerében, viszont a termékeket külön kell belistáztatni! Ezzel kapcsolatban is megjelennek „díjak”, pl. a termék listántartási díja vagy a polcpénz (vagy ezeket összefoglalóan hívják háttérkondinak is, de végül is mindegy, minek nevezzük a „gyereket”). Ezen díjak ellen a GVH persze keményen harcol, de a díjak nem vesznek el, hanem beépülnek például az átadási árba. S akkor még nem beszéltünk a termék listaárából adott „hiperkedvezményekről”... Szóval ha Pista bácsi az ecserin 100 Ft-os „listaáron” adja a termékeit, könnyen lehet, hogy a hiperben ez a nettó-nettó-nettó átadási ár – ha elvonunk minden ezzel kapcsolatban felmerült „díjat” meg kedvezményt – valahol 50-60 Ft körül lesz. Hogy mi éri meg akkor ebben Pista bácsinak? Hát az, hogy a hiper nagy mennyiségben „vásárolhatja” a termékeit (nincs garantálva, hogy nagy mennyiségben is fogja).

Na, itt ez a másik probléma: nagy mennyiség. Egy tévedést el kell, hogy oszlassak: ez nem minden esetben jelenti azt, hogy a hiper megvesz egyszerre 100 darabot, ezt leszállítja, s ennyi; ez sokszor azt jelenti, hogy a hiper minden héten rendel kettőt, persze azt az ország két végén lévő áruházba, s így jön össze éves szinten a 100 db. Nos, lehet számolni, hogy ehhez a beszállítónak minden héten ki kell fizetni a szállítmányozót, vagy ha saját autó szállítja, akkor a benzint, a sofőrt, stb. És a másik dolog, az áruátvételi problémák: hiába vannak meghatározott szállítási napok, bizony, ha feltorlódnak a hiper előtt a szállítók, akkor jó sokat, akár több órát is várni kell, hogy az árut átadhassák. Ez nagyon kényes dolog, különösen ha a fuvarozónak még mennie kellene másik három áruházba, de leragad egynél, mert ott nagy a sor. Ha meg elmegy onnan, mert nem hajlandó várni 3-4 órát, akkor a hiper megkötbérezi lerendelt áru ki nem szállításáért. Őrület, nem?

Persze, mindezt ki lehet kerülni. Ha a szállító un. elsőáras terméket tud szállítani (elsőáras=a piacon legjobb áras), akkor lehet, hogy nem kérnek háttérkondit, s az is lehet, hogy egybe vásárolnak tőle, s mindezt a hiper központi raktárába kell beszállítani. De ehhez tényleg „olyan” árat kell adni.

Miután sikerült mindenkit elriasztanom a hiperbe való beszállítástól (ami nem áll szándékomban, de ezekkel az „apró nehézségekkel” nem árt tisztában lenni), lássuk hogy mit kell tennie annak, aki mindezek ellenére vállalja ezen megpróbáltatásokat, s új cégként szeretne beszállítani.

A legfontosabb: jelentkezni kell a beszerzőnél. Az illetékes beszerző elérése nem olyan egyszerű feladat, például nincs kint a telefonszáma az interneten; a javaslatom az, hogy érdemes megkeresni egy osztályvezetőt, s tőle konkrétan megtudni a beszerző telefonszámát, e-mail címét. Ha már ott van az osztályvezető, érdemes megnézni azt is, hogy mennyire versenyképesek az általunk ajánlott termékek, pl. árban, minőségben, választékban. Tipikus hiba szokott lenni, hogy valaki meglát a hiperben egy terméket 20 Ft-ért, s felkiált „ó, én ezt 15-ért tudnám szállítani!” - közben a hiper nagy mennyiségben hozza Kínából, saját importként 10-ért. A másik tipikus hiba, hogy ha valamiből nagy választék van már (pl. szalvétából), akkor nyomós indok kell, hogy belistázzák a 200. fajta szalvétát (lehet ez a nyomós indok pl. az ár vagy a minőség, vagy a különlegesség). A beszerzőt általában már a kész anyaggal érdemes keresni, mert nem biztos, hogy végig fog nyálazni három százoldalas katalógust, de egy 20-50 termékből álló listát, ami már ki lett válogatva a fenti szempontok szerint, szívesebben fogad. Fel kell készülni, hogy ezen termékeket egész évben szállítani kell (kivéve szezonális termékek), ehhez kell megfelelő logisztika, szállítmányozó, meg pénz, pénz, pénz...

És akkor még nem meséltem a halasztott (30-60-90 napra) fizetésről, a visszáruról, a kötelező akciókról... de erről, remélem majd meséltek ti a kommentekben :-)