A hiperek forgalmi adatait vizsgálva többen is felvetettétek, hogy érdekesebb lenne az a lista, ha a jövedelmezőségi mutatókat is hozzá vennénk, mert nem mindegy, hogy egy áruház úgy ér el nagy forgalmat, hogy kiárusít, vagy úgy, hogy közben profitot is termel a tulajdonosnak. S valóban, a befektető azért épít egy hipert, hogy pénzt lásson belőle, s a későbbiekben viszontlássa nemcsak a befektetett pénzt, hanem a megfelelő hozamot is.

De először nézzük, hogy mi is a hiper profitja, nyeresége. Alapesetben az áruház vesz egy terméket 20 Ft-ért, s eladja 25-ért, akkor van rajta 5 Ft nyeresége. A sok kis nyereség összeadódik (egy időszakon belül), s ez lesz a hiper árréstömege. Ebből sok dolog jön le: például  a selejt, a leltárveszteség, a bérköltség, az áruház rezsije (fűtés-hűtés, világítás, karbantartás), a központ áruházra jutó költsége, adók, marketing (pl. akciós újság), egyéb költségek (pl, taxiköltség, bérleti díjak, irodaszer, stb.)... számviteli szempontból persze ez nem így néz ki, hanem közvetlen és közvetett költségről beszélünk, de most ne menjünk el a könyvelés irányába; a fenti felsorolásból is jól látszik, hogy mennyi, de mennyi költsége van egy hipernek! Az áruházak ezt persze megpróbálják kompenzáltatni a szállítókkal polcpénz és extra marketingtámogatás címén, de ez korántsem fedezi a fentiek egy kis hányadát sem.

A hiperek nyereségét számszakilag nehéz megmondani. Ennek több oka is van: elsősorban az áruházláncok nem szeretik publikálni, mert ha túl magas, akkor a vevő és a szállító is úgy érzi, hogy át van verve, ha viszont alacsony, vagy veszteséges, akkor a menedzsment járatja le magát a szakmában. A másik ok, hogy jó pár lánc több céget is hozott létre hazánkban; például az egyik cég foglalkozik a kereskedelemmel, a másik az hipermarket üzleteinek a bérbeadásával, a harmadik a hitelekkel – itt melyik nyereséget nézzük? A tulajdonos szempontjából persze az összes eredmény számít, de a blogunk szempontjából mi köze a bank nyereségének a kereskedelmi hiperhez? A profitadatokat szintén torzítja az a tény, hogy a külföldi multik gyakran csökkentik úgy az adót, hogy az anyacég túlszámláz valami jelentéktelen szolgáltatást, s ezzel is ki tudják vonni a profitot az országból (még egyszer hangsúlyozom, ez nemcsak a hipereknél van így). Így az az eredmény, amit a láncok a statisztikai intézeteknek – és az Apehnek – közölnek, nem feltétlenül fedik a puszta valóságot.

Gondolom, már sejti a kedves olvasó, hogy itt nem fog arról olvasni, hogy a hiperek milyen csillagászati profitot termelnek, s valóban így van. A nagy verseny miatt (gondoljuk el, ma már szinte minden városban van legalább egy hiperlánc, megyeszékhelyeken több is) nem lehet nagy haszonkulcsokkal dolgozni, különösen az élelmiszeren nem. Alapszabályként elmondhatjuk, hogy egy áruház átlag kb. 10%-os haszonkulccsal dolgozik; de ebből lejönnek ám a fent felsorolt költségek, s mi marad a végén? Lássuk.

A Tesco 2007-ben 10 milliárd forint adózott nyereséget jelentett (2006-ban 12,1 milliárd Ft volt), a Cora 1,5 milliárd Ft-ot (2006-ban 0,2 milliárd Ft), a Spar szemérmesen hallgat, a négyzetméterenkénti forgalomban első Auchanról meg annyit tudni, hogy 2006-ban adózás előtt 4,9 milliárd Ft veszteséget mutatott ki, s a cél a későbbiekben is a nullszaldó elérése volt. Nagyon jól hangzik a Tesco 10 milliárdos nyeresége, de ha hozzávesszük, hogy 2007-ben 555 milliárd Ft-os forgalmuk volt, akkor bizony azt látjuk, hogy a forgalomhoz viszonyított nyereséghányad 1,8%-os volt, s ez a szám a Cora-nál (119 milliárdos forgalom) mindössze 1,2%! 

Akkor mégis, miért csinálják egyáltalán? Egyrészt nem minden év ilyen rossz, mint a 2007-es (habár a válság most erősen lerontja az eredményeket), másrészt meg nem olyan egyszerű kivonulni a nagy értékű befektetett eszközök és a készletek miatt. S ne felejtsük el, hogy habár a kereskedelmi tevékenység nem igazán jövedelmező, de a származékos üzletek (pl. bérbeadják a hiper egy részét kisboltoknak, vagy az áruhitel nyújtása) igencsak megéri a tulajdonosoknak.