Tanulni nem szégyen - mondják az okos emberek. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy belülről ismerem a magyar és külföldi (ezen belül is az angolszász) hiperek működését. Persze, mint minden más területen, itt is megvannak a különböző rendszerek előnyei és hátrányai: van, amit mi, magyarok csinálunk jobban, s van, amit az angolok. A mostani posztban pár olyan dolgot szeretnék leírni, amit eltanulhatnánk az angolszász hiperektől.

„reduced to clear”: aki tud angolul, az tudja, hogy ez azt jelenti, hogy „lecsökkentettük (az árát), hogy eltakarítsuk”, magyarosabban „leáraztuk, hogy a vásárlók megvegyék mindet” :-). Az élelmiszeren a lejáratos termékekkel mindig baj van: alapszabály a rotálás, ami azt jelenti, hogy ami hamarabb jár le, azt helyezzük az előtérbe, s mögé töltjük be a később lejáró termékeket – azonban még így is mindig marad olyan termék, amely lejárat előtt egy nappal még ott van a polcon. Ilyenkor van az, hogy leárazzák azt a terméket, azonban tapasztalataim szerint ez nem minden áruházban működik, van, ahol egyszerűen csak megy a selejtbe (rossz nyelvek szerint átcímkézik, s való igaz, sajnos erre is volt már példa...). Ezt a leárazást az angolszász hiperekben professzionálisan csinálják: kijelölnek egy-két métert ennek a „reduced to clear”-nek, s a másnap lejáró termékeket odagyűjtik, majd leárazzák. Az árazás során a terméket leveszik a készletről, s egy „reduced to clear” kódot kap, azaz a készleten az a termék már nem látszik. Ebben a módszerben az tetszik, hogy a lejáró dolgokat egy helyre gyűjtik, s nem keverik a friss termékkel, s így sokkal könnyebb kezelni a lejáró termékeket, mert nem összevissza, hanem egy helyen vannak; ráadásul nap közben is lehet követni fogyásukat, s amit nem visznek el nap végére, azt le lehet árazni annyira, hogy biztosan elvigyék. Ezzel a selejtet erősen le lehet csökkenteni, s legalább lát némi pénzt ebből az áruház.

Állványos kihelyezés: ezt valahogy nem szeretik a hazai áruházak; habár sok helyen használnak céges promo-állványokat, azonban nincsenek kihasználva ezek a lehetőségek. Itt, külföldön rengeteg olyan állványt látok, mely felett televízión mutatják, hogy hogyan kell azt a terméket használni (például sportszereknél, barkácsáruknál, vagy újonnan bevezetett „csodatermékeknél” ez kifejezetten hasznos lehet); nálunk például az ilyen termékekből magasan többet adunk el, mint a többiből, s az áruház legjobb termékei között is ott vannak – mindig. Arról nem is beszélve, hogy ezért lehet kérni marketingdíjat is a beszállító cégtől (aki mellékesen a rendelések miatt biztos nem fog rosszul járni)... A jól kihelyezett állványok nem zavarják a vásárlást, sőt, interaktívvá teszik a vásárló számára, aki több időt fog az áruházban tölteni.

Planogramok: ezt sokféleképpen hívják otthon, például implantációs terv, polcrajz, stb. - nos, itt be is tartják ezeket ;-) ; azonban a dolog nagyszerűsége abban leledzik, hogy nem minden elem van megrajzolva-lefényképezve, csak a legfontosabbak, s a többit az osztályvezető-alkalmazott berendezi a helyi viszonyoknak és készleteknek megfelelően. Persze a legfontosabb termékekre rajzolnak planogramokat; ennek az a célja, hogy egy tapasztalatlan osztályvezető el ne „dugja” azt a terméket, amitől nagy forgalmat vár a szakértő beszerzés. Tudom, ez Magyarországon is így van (elméletben); mutassatok egy olyan helyet, ahol azt betartják! :-)

Vevőszolgálat-áruvisszavétel: itt most nem arra gondolok, hogy mennyire „vigyorog” vevőszolgálatos Marika, hanem a technikára. Amikor a vásárló vásárol valamit, a pénztár arról blokkot ad, s a blokkra nyom egy vonalkódot – ha ezt a vonalkódot a vevőszolgálat elszkenneli, akkor ez alapján a számítógép azonosítja a tranzakciót, s képes további műveleteket végezni vele. Hányszor előfordult otthon, hogy a vásárló visszahozta a terméket, mi meg próbáltuk kikeresni, hogy mi a fene lehetett az (mert az áruvisszavételhez is vonalkód kell), s miután nagy nehezen meglett, utána jöhetett a jegyzőkönyv kitöltése macskakaparással; nos, itt csak elszkennelik blokk vonalkódját, kijelölik rajta a visszaveendő terméket, felugró menüből kiválasszák a hiba okát, s a nyomtató máris nyomtatja a jegyzőkönyvet, melyre a vásárló ráírja nevét és lakcímét (ezt törvény írja elő), majd aláírja, s már kapja is vissza a pénzt. Ennyi; jóval rövidebb, biztosabb (mert ha arra a blokkra már vettek vissza terméket, a gép jelzi!), meg elegánsabb is (nyomtatott szöveg) – ha van technika, miért ne használjuk ki?

Persze itt sem minden fenékig tejfel, sőt, vannak nagyon „hülye” dolgaik is: de erről majd a következő részben.