Nos, most lássuk, mi is az, amit nem kellene eltanulni a „nyugattól”.
RRP: Az RRP a gyártó cég által ajánlott kereskedelmi eladási ár, azaz az az ár, amennyiért a vásárló megveheti a boltban a terméket. Angliában-Amerikában általános dolognak számít, hogy minden terméken feltüntetik, hogy mondjuk RRP: 100 euró, s a kereskedő kiírja alá: sale 50%, és hogy 50 euró (vadonatúj termékeknél is). Ezt persze lehet ragozni a végtelenségig, mert ha ezt a terméket mondjuk 10 euróért akarja adni a kereskedő, akkor máris 90% off lesz, a vevő meg örömmel megveszi, s mutogatja, hogy ő akkor most milyen sokat spórolt. Ezzel a dologgal két nagy baj van: egyrészt ez nem tekinthető valódi leárazásnak, hiszen az a termék valójában sosem került 100 euróba, ezáltal tévesen kelti a vásárlóban azt az érzetet, hogy ő most spórolt; másrészt pedig az RRP mindig valami szándékosan nagy ár, s a gyártó és a kereskedő is tudja, hogy annyiért soha az életbe nem lehetne eladni, de így könnyen lehet 30-50-90%-os kiárusításokat csinálni. Erre mondom én, hogy tegyük össze a kezünket, hogy erős fogyasztóvédelmünk van, s ezt a gyakorlatot kifejezetten büntetik, mint például tavaly decemberben a Hervis esetében.
Egységes akciók: Akármelyik boltba bemész, szinte biztos, hogy az akciók legalább 70%-ban átfedik egymást. Ez lenne a kapitalizmus, a szabadpiac, a konkurenciaharc, az erős verseny? Vagy szimpla lustaság lenne a helyi beszerzők részéről, hogy nem tárgyalnak, inkább csont nélkül elfogadják a szállítók ajánlatait? Magyarországon pont ez a szép, hogy minden hiper más, s más akciót találsz egy Auchanban, egy Coraban, vagy egy Tescoban, s ezáltal jóval több választási lehetőség van. Itt viszont mindig tudod, mi van, nemcsak termékszinten, hanem szezonszinten is: januárban mindenütt sale, februárban Valentin, március-áprilisban húsvét, utána holiday shop, júliusban ismét sale, augusztusban iskolakezdés, majd karácsony. Mindenhol kivétel nélkül, elég egyhangú program, s ritkán találni olyan egyedi akciókat, mint például anno Magyarországon az 1000 Ft alatti vásár, vagy akár egy jó kis barkácsvásár, melyet mindenki máskor tart.
„Pallet over”, helyette ketrecek (cage): ez mondjuk egy technikai dolog... erősen elterjedt az a szemlélet, hogy nem raklapon kell szállítani a termékeket, hanem összecsukható fém ketrecekben, mert ezzel nem zavarja az árufeltöltő annyira a vásárlókat és nem zárja le úgy a sort. Ezzel több nagy baj is van: a ketrec rendkívül zajos, s reggeli áruszállításkor garantáltan felverik vele az utcát; jóval gazdaságosabb a raklap, legalább 4-5 ketrec tartalma elfér rajta, viszont kisebb helyet is foglal el; a ketrecek gyakran rozsdásodnak, s alig lehet mozgatni-összehajtogatni őket, ráadásul jóval nehezebb 10 egymásba hajtogatott ketrecet arrébb rakni, mint mondjuk 10 egymásra pakolt raklapot (meg jóval nagyobb helyet foglal). Mindezek ellenére mindenhol ketreceket látok, s csak ritkán használnak raklapokat – ki érti ezt?
Nem tiszta feladatkörök, mindenki csinál mindent: Magyarországon egyértelműen elkülönített az árufeltöltő, áruátvevő, pénztáros, vevőszolgálatos takarító, vezető, stb. szerepe, s habár a különböző területek gyakran besegítenek egymásnak (például az árufeltöltő nagy sor esetén beül a kasszába, vagy a pénztáros segít árut tölteni, ha nincsenek annyian), de ez nem ölt olyan méreteket, mint „nyugaton”. Itt az a gyakorlat a jellemző, amit az Aldiban-Lidlben is meg lehet figyelni: az árufeltöltő tölt, majd rohan a kasszához, majd vissza tölteni; a vezető rendel, közben cseppet kasszázik, majd tölt, majd ismét rendel: kicsit fejetlen az egész, s semmiképpen nem hatékony, mivel egy-egy munkafolyamatot félbe kell szakítani egy másik kedvéért. Igaz, ez a módszer költséghatékony lehet, hiszen kevesebb ember is elég az áruházba, de egyrészt az alkalmazottnak ez jelentős feszültséget okoz (pl. egy vezető kiadja neki, hogy cserélje le a sorvéget, elkezdi, de beáll a sor, rohan a kasszába, majd kb. egy óra múlva vissza a félbehagyott gondolavéghez – közben előkerül újra a vezető, s megkérdi, hogy miért nem sikerült egy óra alatt megcsinálni azt a sorvéget? Véleményem szerint nagyon fontos, hogy a hiperben mindenkinek világos feladat- és felelősségi köre legyen, az adott területet tartsa rendbe, s prémiumot is kaphasson ez alapján; ha mindenki jól csinálja a rábízott területet, s felelősen kezeli, akkor ez azon túl, hogy pluszmotiváció az alkalmazottnak, nem is kell oda besegíteni, csak extrém esetben.
Utolsó kommentek