Egy régebbi, szomorú történetet szeretnék most leírni. Nyugaton nagyon jól működik az értékcsökkent termékek „reduce to clear” módszere, azaz, hogy olcsóbb áron kiárulják őket, nemcsak az élelmiszer, hanem a nem-élelmiszer területen is. Nálunk inkább csak élelmiszeren láthatunk erre példát, nem élelmiszeren szinte alig, pedig a logika azt diktálná, hogy még mindig jobb pár forintért eladni valamit, mint kidobni. (Persze, van kivétel, például a Tesco-s kiárusításos kosár, de a selejt nagyja még mindig a kukában landol, s meg sem próbálják kiárulni, hátha jó lesz valakinek alapon; erről szól majd a történetem.)
A mi áruházunkban anno mindent ki kellett dobálni a kukába, ha kis baja volt a terméknek, s áruházi szinten nem volt javítható, akkor is. Rettenetesen rossz érzés, mikor pl. két polc hiányzik egy bútorról, s az egész ment a kukába (egy ügyes asztalos simán farag bele két polcot!), vagy mikor egy drága nem visszáruzható gépet kellett kidobni, mert teszem azt, a tápja nem működött. (Régebben a hiperek a saját import termékeiket úgy kapták, hogy se szerviz, se visszáru, tehát ha visszajött pl. egy százezres medence, hogy lyukas, ment az egész a kukába – senkinek sem volt ideje és energiája, hogy megragassza egy párezer forintos ragasztóval.) Tudnotok kell, hogy ilyenkor nem lehet megfabrikálni, s eladni újként, mert egyrészt nem etikus, másrészt meg akár életveszélyes is lehet a termék, ha nem szakember javította: de felvetődött kérdés, mi lenne, ha értékcsökkentett termék kódján eladnánk olcsóbban, persze kiírva, hogy ezek hibás termékek, s csak saját felelősségre, meg csak szakember, meg blablabla – de legalább nem dobálnánk ki őket a kukába? A procedúra gyorsan megszületett: a termékek kiárusításos kódot kapnak, amivel le kell ragasztani az eredeti kódot, valamint magát a kiárusításos kódot úgy kell ráerősíteni, hogy ne tudja a vásárló egyik termékről a másikra könnyedén átragasztani (volt erre egy speciális szalagunk). Hurrá, elkezdtük!
Igen ám, de az élelmes kollégák a kiárusításos kódokat elkezdték mindenre ragasztani. Jött az ismerős – tudsz egy olcsó láncfűrészt? S a dolgozónk persze, hogy tudott, rányomta a vadiúj, tökéletes láncfűrészre a kódot, a kasszánál meg úgysem kezdik el próbálgatni, hogy ez most értékcsökkent-e vagy sem, simán hazavitte emberünk negyedáron. S mivel elég sok élelmes kolléga volt, így megszaporodtak a kiárusításos kódon eladott termékek az áruházban, és nem győzték nyomni a kódokat.
Persze ez feltűnt a felsővezetésnek és a biztonságiaknak is, hogy hirtelen mennyi terméket kellett leírni értékcsökkent termékként, ezért elkezdték figyelni a kódok útját. Nem kell részleteznem: lebukott egy rakat alkalmazott, meg jó pár vezető is. Annyi ember még sosem ment hirtelen betegállományba, mint akkor. A felsővezetés összeült, s megszigorították az értékcsökkent termékek kiárusításának procedúráját: minden egyes terméket be kellett mutatni az egyik felsővezetőnek, hogy nem működik, s csak az ő jelenlétében lehetett kódot rakni a termékre, valamint a kódot csak a biztonsági vezető irodájában lehetett nyomtatni, szintén aláírt felsővezető papír ellenében. Minden egyes terméknél.
Aki hiperben dolgozik, tudja, hogy ez mekkora macera, meg hogy ki hogyan ér rá ilyenekkel foglalkozni. Persze, a kijelölt felsővezető sosem ért rá, a biztonsági vezetőnek is akadt mindig más dolga, így visszatért az alapállapot, azaz a rossz, hiányos, de javítható termékek ismét a kukában landoltak. Hát, így bukott el egy jó kezdeményezés az ott dolgozók mohóságán.
Utolsó kommentek