Vega előző posztjával megihletett :-)
A vevőszolgálat a világ egyik legkülönösebb helye, s olyan, mint a diliház: nem szívesen megy oda az ember, de ha már ott van, akkor kiadja a dühét. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy az esetek 90%-a teljesen normálisan, az áruház és a vásárló számára is megnyugtatóan rendeződik. Nos, most a maradék 10%-ról lesz szó.
Vannak termékek, melyek állandó visszatérő problémát és visszatérő vásárlókat jelent az áruháznak. A kerti szezonális termékek augusztus végén, illetve a jó idő elmúltával rejtélyes okból tönkremennek: ilyen például a kerti medence, mely ebben az időszakban tömegesen lyukas lesz, s hozza is vissza a vásárló: kilyukadt a medence, csere nem kell, a pénzt kérjük vissza! (Egy héten belül kezdődik az a rohadt iskola, s marha drágák ezek a tanszerek - ezt csak úgy zárójelben.) Persze van blokk is, áprilisi-májusi vásárlás, hát, hogy pont szeptember elején ment tönkre, ki érti ezt, tessék csak bebizonyítani, hogy most tényleg lyukas az a medence, vagy csak kamuzik a vásárló (arról nem beszélve, kinek a hibája mindez...)! Ezekről a medencékről tudni kell, hogy némelyik 4,5 méter átmérőjű, kb. 1,2 méter magas, tehát sok víz kell bele, s ez az áruház közepén kevésbé megoldható, ráadásul a végén hová eresszék le a vizet – tehát inkább visszavesszük a medencéket.
Régen tipikusan ilyen termék volt a hifi is; albérletavató lesz gólyáéknál, pia már megvan, csak éppen kellene valami jó gép, ami nyomja a zenét legalább olyan hangerővel, hogy a szomszéd megőrüljön; ilyenkor megvették a szuper hifit, majd a buli után visszahozták (3 napon belül), hogy á, meggondolták magukat, mégsem kell, tessék visszavenni. Aztán ha te voltál az a szerencsés, aki ezt a hifit újként megvette, akkor bizony jókat káromkodhattál, mikor otthon kiderült, hogy nagy hangerőnél a mély „zörög”. Ma már ez a számítógépek és az mp3 megjelenésével annyira nem jellemző.
De hoznak vissza fél tortát („nem ízlett”), lestrapált, szétvert, fél éve vásárolt fúrógépet („nem működik, pedig csak most bontottuk ki”), nyúzott bikinit (túl kicsi), valamint fűnyírót („nem vág” - persze, hogy nem, miután nekiment vele a méteres gaznak előtte). A vevőszolgálat persze megpróbálja a legjobb formáját hozni, még akkor is, ha nincs blokk, de ez általában a legkevésbé sem elégíti ki a vásárlót. Kedvenc történetem az volt, mikor hívtak, hogy visszahoztak egy autósponyvát, de enyhén kifogásolható állapotban van, blokk meg nincs. Kimentem, ott egy tiszta kosz meg víz ponyva fogadott, egy üvöltöző vásárlóval, aki közölte, hogy tegnap vette a ponyvát, s mikor kibontotta, ezt találta (mondom, blokk persze sehol). Autós kollégával kiderítettük, hogy ezt a fajta ponyvát már legalább fél éve nem is árusítjuk („benne van a gépben”), tehát panaszát elutasítottuk (blokk nélkül amúgy sem vagyunk kötelesek visszavenni semmit, mert a blokk bizonyítja pl. a vásárlás helyét, a vételárat, stb. persze kivételek itt is vannak). Az ürge mérgében behajította a ponyvát a pult mögé, rá a lányokra, közben persze káromkodás, felmenők szidása, stb. majd elviharzott. Mi meg a nap végén kidobtuk a ponyvát a szemétbe, amúgy is tiszta víz olt tőle minden, minek tartogassuk?
Másnap visszajött az emberünk, s kérte a ponyvát, hogy ő akkor hazavinné. Hát, mikor közöltük, hogy az már nincs meg, mert nem vagyunk értékmegőrző, nos, ott jött a káromkodáshalmaz második része. De annyira nem kelhetett neki, mert most már hamarabb feladta.
Igen, itt is látszik a kulcsszó, ami szinte mindig elhangzik vitás esetben: „kérem a vezetőt/felettesét!” Mindez minden szinten persze: van, aki megelégszik az osztályvezetővel, van, akinek az áruházigazgató kell, de olyan is, aki egy tapodtat sem mozdul addig, míg nem beszélhet minimum az angol/francia/német tulajdonossal, mert ő a vevő, neki ennyit tegyen meg a tulaj, hogy abbahagyja karibi nyaralását, jöjjön ide, hogy elmondhassa neki, hogy a vevőszolgálat nem akarja visszavenni a zsömlét. A vezető amúgy is mindenhez ért, ő a király, a polihisztor, a here, a sztár, legalábbis van egy ilyen képzet; ezt telefonon is megtapasztaltam. Nos, ki kell ábrándítanom a kedves olvasókat: a vezető legtöbbször ugyanolyan szimpla ember, mint bárki más, s csodát ő sem tud tenni. Szóval ha telefonon megkérdezzük, hogy a DDT-HD228-as rovarirtó, gyomirtó és tűzoltó szer vajon jó-e a lábashátú nagyfarkú kékpöttyös katicabogárka ellen, akkor ne csodálkozzunk, ha erre a kérdésre se köpni, se nyelni nem tud, sőt, olyat sem tud kapcsolni, aki ezt tudja. Az osztályvezető meg nem tartózkodhat bent 24/7-et az áruházban, neki is van némi szabadideje, ráadásul ő sem biztos, hogy tudja. Sőt, az igazgató sem.
A vevőszolgálaton lévő „balhék” másik része az áreltérésekhez kapcsolódik. A vevő odamegy, mutatja a blokkot, s mondja, hogy ő ezt a mosóport 1300-ért látta, nem 1500-ért. Megindul a nyomozás, hogy mi is az igazság, s ez általában a vásárló számára kiábrándító eredménnyel végződik: ez egy másik termék, más kiszerelésben, alighanem valamelyik kedves vásárlótársa csak ledobta oda a terméket, s ezt tetszett elnézni. Ilyenkor felajánlják a visszavásárlás lehetőségét, amit ha nem fogad el a vásárló, s tovább erősködik, akkor jön a patthelyzet, s a megfelelő hiszti, mármint „kérem a főnökét, annak a főnökét, s a főnök főnökének a főnökét”, de mivel ez sem vezet eredményre, a végén marad a panaszkönyv. Volt rálátásom a rossz árak miatti visszafizetésekre, kb. 50 milliós forgalomnál ez 50.000 Ft-ot jelentett, ami 0,1%, szóval elhanyagolható. Persze, aki pont ebbe a 0,1%-ba tartozik, annak bosszantó, ezt elismerem.
Van egy tévképzet a vásárlók között, nem tudom, hogyan terjedt el: ha valamin nincs ár vagy kód, akkor azt ingyen el lehet vinni. Jól is néznénk ki, ha mindenki leszedegetné a címkéket a termékekről, majd kivinné fizetés nélkül, mert „hohó, nincs rajta címke!”. Vagy a bemutatóautót vinné ki kedves tolvaj barátunk megállítaná a rendőr, hogy „Gazsi, ezt mégis hogyan képzeled?” mire mondaná Gazsi, hogy „de hát biztos úr, nem volt rajta címke meg ár!”. Egyszer egy kedves vásárló akart kivinni egy rakat terméket e miatt, teljesen hivatalosan persze hivatkozott mindenfajta törvényre, s úgy szereltem le, hogy megmutattam neki az áruházi szemetest: „ezen sincs címke, most szeretné hazavinni, vagy majd később jön érte?”; itt látta be elmélete képtelenségét.
A hivatkozási alapokon is jókat lehet mosolyogni. Minden panaszosnak van legalább egy újságíró ismerőse valamelyik nagyobb lapnál, ügyvéd rokona, híres („celeb”) barátja, aki majd „jól ellátja a maguk baját!” Persze ilyenkor rögtön tudni akarják szegény vevőszolgálatos és a vezető nevét, címét, telefonszámát, anyja nevét, vércsoportját, s a legutóbb evett étel összetételét. Volt egy kollégám, aki az ilyen „ismerem a Népszabadság újságíróját!” felvetésre mindig így válaszolt „Én meg ismerem Medgyessyt meg a Gyurcsány; és akkor mi van?” (akkoriban még ők voltak a „sztárok”) - s a röhej az volt, hogy tényleg ismerte őket személyesen, mert nagy párttag volt :-)
S a végére a kedvenc esetem: meglehetősen dekoratív és fiatal kolléganő nem akart visszavenni egy terméket egy nagydarab, pocakos, negyvenes, khm, hogy is mondjam, xxx származású férfitól, tudjátok, az a fajta, akinek a bokáján is aranylánc van. A vita végén beszól neki a férfi: „Idefigyelj, szöszi, akkor most vagy visszaveszed ezt a terméket, vagy holnapután már egy olasz bárban fogsz táncolni!”
Erre mit lehet mondani?
Utolsó kommentek