hiper

Zöldségesmódszerrel kampányolt a Hervis - írja az Index. A Hervis megtévesztette a fogyasztót azzal, hogy az akciós hirdetéseiben használt eredeti árnak tűnő árat valójában nem is alkalmazták, így a kedvezmény mértékét nem lehetett megállapítani. 26 milliós bírságot kapott.

Nyugaton ez a gyakorlat amúgy teljesen elfogadott: a beszállító ajánl egy eladási árat, ez az ár az RRP (recommended retail price). Ezt sokszor fel is tüntetik a cimkén, ha pl. valahol az van, hogy RRP: 20 euro, ez azt jelenti, hogy a szállító 20 eurót ajánl eladási árként. A kereskedő persze megmutatja, hogy ő jó fej, s 10 euróért adja, s máris kiírja, sale, meg 50% off, azaz ő féláron kínálja a termékét! Ezzel önmagában semmi gond nincs, csak az a baj, hogy a szállító gyakran túlzottan nagy RRP-t állapít meg, hogy aztán a kereskedő tudjon 50-90% kedvezményt adni rá. Így lehet az, hogy egy 10 eurót érő csizmának a szállító ad 50 eurós RRP-t, de a kereskedő 10-ért árulja, közben meg bőszen reklámozza, hogy ő bizony 80%-os kiárusítást tart. A vásárló meg boldogan megveszi, hogy ő milyen nagy üzletet csinált, ő bizony spórolt 40 eurót! Spórolt a fenét. De a módszer működik. (A Hervis különben ezzel is védekezett, azaz hogy a Hervis Ausztria kb. 10 éve használja ezt a módszert, az osztrák versenyhivatal mégsem kezdeményezett emiatt eljárást.)

A magyar gyakorlat (hála istennek) szigorúbb. Az 1996. évi LVII törvény szabályozza ezt a kérdést, s ezen törvény 8.§-ának (2) bekezdésének d) pontja kimondja, hogy a fogyasztó megtévesztésének minősül, ha különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik. Megvalósult-e ez ebben az esetben? Nyilvánvalóan, hiszen a termék sosem került annyiba, amennyit a Hervis feltüntetett mint eredeti ár, s ezért a kedvezmény sem állapítható meg ez alapján.

Ez az ügy az egyszerűbbek közül való. Jóval nehezebb a helyzet akkor, ha például a kereskedő először 500 Ft-ért árulja a terméket, aztán 400-ért, majd meg akarja hirdetni 300-ért. Vajon hogyan lehetne ezt megoldani, mennyi legyen az áthúzott ár? Erre Írországban láttam egy jó módszert: was 500, was 400, now 300, azaz feltünteti mindkét előző árat! Helytelen lenne az 500-as árat feltüntetni, mint előző árat, hiszen az ütközik a fenti törvénnyel, ha viszont a 400-at adjuk meg előző árként, azzal elveszik az azt megelőző ár "ereje", hogy bizony volt az 500 is (habár ezzel a módszerrel nem sértünk törvényt). Még bonyolultabb a kérdés, ha a termék először 500 volt, aztán 200, majd 300-ért szeretnénk meghirdetni, hiszen a 200-at is fel kell(ene) tüntetni, akkor viszont hol a kedvezmény?

A hiperek ebben a tekintetben elég sokszor sértenek törvényt, hiszen a polcvégeken található áthúzott ár sokszor köszönő viszonyban sincs a valósággal (s ezáltal hamis kedvezményt sugall). Viszont ezt a vásárló nem feltétlenül tudja kiszűrni (hiszen ki emlékszik minden árra?), a GVH meg nem állhat minden polcvég mellett. Mit tehetünk mi, fogyasztók? Kezeljük kritikusan az áthúzott árat, nézzük meg, a termék valóban megér-e annyit, s ne vásároljunk meg valamit csak azért, mert akciós.

Rákkeltő anyag az ír disznóhúsban - minden bizonnyal mindenkit mélyen megrázott a tegnapi hír. A legszebb az, hogy az írek nagyon büszkék a farmereikre, ha bemész egy ír boltba, a húsra mindig rá van írva melyik farmról származik; sőt, a hűtőpult felett láthatod a farmer mosolygó arcát is, mögötte a végtelen zöld legelők, takaros vidéki ház... az egész olyan "egészségesnek" tűnik. Ja, csak éppen dioxin van a sertésben.

Anno felvételiztem egyik nagy hiperünkbe, s emlékszem, a kerekasztal-beszélgetésen az egyik srác feltette a kérdést: ugye az X hiper odafigyel arra, hogy a megfelelő egészségügyi szabályok be legyenek tartva? "Hogyne," - hangzott a válasz, - "szakembereink mindig járják a beszállítókat, és figyelnek, hogy minden rendben legyen. Mert egy ilyen neves hiper nem engedhet meg magának botrányokat." Kérdés megvolt, válasz kielégítő, mindenki megnyugodhat, hurrá, figyelnek ránk!

A fenét. Később rájöttem, hogy a beszerző foglalkozik a szállítókkal, s neki a feladata a lehető legalacsonyabb ár letárgyalása, ilyen szakértőizé csoportokat meg nem tart fent egy hiper, hiszen az költségnövekedés. Magyarán a lényeg, hogy az újságban benne legyen az "ócsó" paradicsom, tej, húsvéti sonka, méz, aztán hogy ezért mit kap a kedves vásárló, másodlagos. S ha a paradicsom tele van vegyszerrel, a tej valami porból készült, a húsvéti sonka valójában lapocka, a méz meg hamisított - kit érdekel? De beszélhetnénk mindenféle szinezékről, a vegyszerekről, melyektől olyan szépen néz ki a banán, a ruha festékanyagáról, melytől kiütést lehet kapni, átcimkézésről, Mega Trade-ről... hát igen, az egészségünk forog kockán. (Tényleg, van olyan "tágabb" család, melyben még nem fordult elő daganatos megbetegedés?)

Az egész vásárlási folyamat a bizalmra épül. A vásárló megbízik a boltban, hogy odafigyel mit árul, s nem mérgezi meg termékeivel őt. A bolt megbízik a beszállítóban és az állami felügyeletekben, hiszen egy termék forgalmazásának megvannak a megfelelő higiéniai és jogszabályi követelményei. Tehát a beszállító lenne a hibás, a rossz, az antikrisztus, a sátán, mert nem tartja be ezeket?

Akkor hallgassuk meg a beszállítónkat: "Ha betartom a szabályokat, akkor te, kedves vásárló, nem fogod megvenni a terméket! Mert a paradicsom rohad, a bociból fejt tej romlik, tehát vagy kezelem a megfelelő vegyszerekkel, vagy pedig kiépítem a megfelelő logisztikát ehhez a vegyszermentes termeléshez, kalkulálok a megnövekedett selejttel, ez viszont költséggel jár, a versenytárs jóval olcsóbban adja a termékeit, s te meg azt fogod megvenni!" Hoppá, nincs igaza?

A kör bezárult. Visszakerül a labda a fogyasztóhoz, aki felháborodva megy a főnökéhez (már ha van munkahelye): "Kevés pénzt adsz nekem, ebből ki kell fizetnem a lakástörlesztést, a rezsit, nem marad pénzem a minőségi kajára, s a selejtet kell ennem!" A főnök széttárja a kezét, s közli:" Ha több fizetést adok neked, akkor az költségnövekedés, tehát drágábban kell adnom az általunk gyártott mosóport/tévét/pulóvert, s az emberek a konkurencia termékeit fogják megvenni, te meg elveszted az állásod." A kör ismét bezárult.

Itt tartunk ma. Zabáljuk a szemetet, a selejtet, a vegyszereket, mert "ócsó", aztán meg beledöglünk. Várható-e javulás ezen a téren a válság idején? Aligha. A vásárlónak nem lesz több pénze (sőt...), az állami felügyelet nem kap több pénzt az ellenőrzésre, mert spórol a költségvetés, a termelő-beszállító meg szeretne a piacon maradni.

Lehet jönni azzal, hogy közvetlenül kell informálódnom a termelőről, s piacon-háztól megvenni az árut, de egyrészt ki garantálja, hogy a piacon nem ugyanazt a vegyszeres izét árulják, másrészt meg kinek van arra ideje, hogy lemenjen Pusztaröcsögére tejért, Bivalyröcsögére mézért és Tanyaröcsögére kenyérért?

Még egy példa: anno drága jó nagyanyám is árulta almáit, meg a szomszéd is. Nagyanyám 10 forintért adta kilóját, a szomszéd húszért. Igen ám, csakhogy nagyanyám nem permetezte az almát, így nagyjából mindegyikben volt 1, azaz egy db kukac (amit ki lehetett vágni), a szomszéd meg bőszen permetezte, így az nem volt kukacos. Mit gondoltok, kinek az almáját vette az utca? (Mielőtt valaki nagyon aggódna, megnyugtatom, hogy kiskertekről volt szó, s kevés almáról, nagyanyám almáját meg mi, unokák serényen "betermeltük", tehát nem ment kárba semmi).

Tehát mi lenne a megoldás?