hiper

Az előző részben láthattuk, mennyire összetett a pénztáros feladata; most elárulok néhány „titkot”, hogy hogyan ellenőrzik ezek betartását!

Lássuk először is a legfontosabb követelményt, amit egy pénztárostól elvárnak: legyen pontos, de úgy, hogy gyorsan, hatékonyan dolgozzon! Ezt különböző mutatókkal lehet mérni: például számolják, hogy hány terméket szkennel el egy perc alatt, vagy hány vásárlót „csinál meg” egy óra alatt. Erre használják a termék/perc mutatót, illetve a vásárló/óra mutatót. Egy pénztáros átlagosan 1 perc alatt körülbelül 12 terméket szkennel el, s ebben benne van a könnyen szkennelhető ceruzaelem, a 12 darabos ásványvíz, mely rohadt nehéz, a kifli, melynek meg kell keresni a kódját, illetve az a spéci melltartó, amin kód sincs, s a pénztárügyeletesnek 10 percébe került, míg megtalálta. A vásárló/óra mutatóban is benne van a kifliért beugró anyuka ugyanúgy, mint a nagybevásárlást végző család. Ez a mutató annyiban lényeges, hogy lehet mérni a pénztáros fejlődését, ha például a kezdő pénztáros a 9 termék/percről 11 termék/percre fejlődik, akkor lehet látni, hogy tanulékony, s igyekszik; ellenben ha a már egy éve ott lévő pénztáros még mindig 10 termék/perccel szkennel (mint egy éve), akkor el kell gondolkodni azon, hogy mi lehet a baj. Ha az egész kasszasor összesített termék/percét nézzük, s azt látjuk, hogy feljavult 12-ről 13-ra, akkor ez azt jelenti, hogy a kassza gyorsabb lett kb. 8%-kal, azaz ennyit spórolunk a várakozó emberek idejéből, ne adj isten ennyivel kevesebb pénztáros is elég ugyanazon feladat ugyanolyan szintű ellátására – tehát ha elmegy gyesre a pénztárosok 8%-a, nem kell helyettük felvenni senkit. Ez költségcsökkenéssel jár, amit pedig be lehet építeni az árakba is. (Persze, ahogy Droli elképzeli; ez a mai hipernek azt jelenti, hogy nyugodtan elküldheti vagy áthelyezheti árufeltöltőnek a kasszások 8%-át.)

Írtam arról is, hogy a kasszások a biztonsági rendszer fontos elemei, mivel nekik megvan a lehetőségük arra, hogy egyenként átvizsgáljanak mindent, amit a vásárló a kocsiba tesz. Ennek ellenőrzésére találták ki az un. csapdakocsikat, ami azt jelenti, hogy a biztonsági szolgálat összeállít egy kocsit, tele áruval, kiszámolják ennek a kocsinak az értékét, ezt átviszik a kasszán, blokkot kapnak róla, összevetik az eredetileg számolt értékkel, s máris megvan, az áru hány %-át lehet ellopni. Persze a kocsik nem egyszerűen vannak összeállítva, a termékeket elrejtik ide-oda, pont úgy, ahogy a vásárlói tapasztalatok mutatják (például a tollat berakják az újság közé, a parfümöt a műanyag dobozba, stb.). Ez egyben jó oktatás a pénztárosnak is, hiszen helyben meg lehet mutatni, mit nem vett észre, s mire kell figyelnie legközelebb.

A pénztárosok fontos feladata a vevő udvarias fogadása is: köszönés, mosoly, megköszönjük a pénzt, elköszönünk a vevőtől – ezek mind olyan apró dolgok, melyek jó benyomást tesznek a vásárlóban, ezáltal segítik az áruház jó imidzsének kialakulását – teljesen ingyen, nem kell reklámokra költeni ilyen ügyben. Ezt a vásárlók szokták mérni, szóval ha kapunk egy ilyen kérdőívet, mely ezekről érdeklődik, akkor az pont arra szolgál, hogy felmérjék, ez mennyire hatékony.

S ne felejtsük el a pontosságot sem, mint mutatót, azaz, hogy a kasszás pontosan adja-e le a beszedendő összeget, azaz nem téved, vagy eltérések vannak.

A fenti mutatók számszerűen és objektívan mutatják a pénztáros teljesítményét: ha például valaki hatékonysági tesztje 18 termék/perc és 30 vásárló/óra, vásárlófogadása 100%-os (mert köszön, mosolyog, stb.), pontos, nincs eltérése, de csapdakocsija csak 70%-os, akkor ennél a pénztárosnál arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy kicsit lassítson annak érdekében, hogy mindent elszkenneljen, s ilyen jellegű képzéseket kell neki beiktatni; a rendszer ugyanígy alkalmas dinamikus mérésekre is, azaz, hogy mennyit fejlődött a pénztáros: ha az előbbi példában azt látjuk, hogy a pénztárosunk egy hónap múlva már 99%-os csapdakocsit csinál, s termék/perce sem csökken, akkor elmondhatjuk, hogy sikeres volt a képzés; ha maradnak a régi mutatók, akkor más jellegű biztonsági képzést kell alkalmaznunk. A rendszer segít kiszűrni az alkalmatlan munkaerőt is; aki minden mutatóban tartósan a vállalati átlag alatt van, annak más munkakört kell felajánlani, vagy meg kell tőle válni; de ugyanígy segít a kiváló munkaerő objektív megtalálásában, neki pedig fizetésemelést, előrelépést lehet ajánlani.

A Hogyan működik a pénztár? című fejezetben megismerkedhettünk a pénztár életének szervezésével; most a pénztár egyéni "hősével", a pénztáros feladataival foglalkozunk.

Ha megfigyeltek egy álláshirdetést, mely pénztárosok számára készül, akkor láthatjátok, hogy a pénztárosnak 3 fő feladata van:

1. A vásárló kedves, mosolygós fogadása és kiszolgálása: azaz, amikor megérkezik a vásárló a kasszához, köszönünk neki, mosoly, az esetleges kérdéseket legjobb tudás szerint meg kell válaszolni, a végén megköszönni a vásárlást, és elköszönni a vásárlótól. Ezzel a pénztárosnak azt a hitet kell erősíteni a vásárlóban, hogy ő, mint egyén, fontos az áruház számára. Ne feledkezzünk el arról, hogy a hiperekkel szemben az egyik legfőbb ellenérv a személyes kiszolgálás hiánya (mint pl. egy kisboltban), ezt a pénztárosok tudják valamennyire ellensúlyozni.

2. Pontos, megbízható pénztárblokk készítése: azaz elszkennel mindent. Biztonsági szempontból a pénztárosoknak nagy felelősségük van: ha nem veszik észre az újság közé, vagy dobozokba rejtett "szajrét", akkor az a vásárló nagy valószínűséggel ki is tudja vinni az árut. A pénztáros tehát valamilyen szempontból biztonsági őr is, csak míg a biztonsági őr nem tud minden vásárlót "átvizsgálni", addig a pénztáros igen. A pontosság azt is jelenti, hogyha például több tételt szkennel el egyszerre a pénztáros (pl. 5 ásványvizet), akkor ügyelnie kell arra, hogy a szorzó ott legyen. A pénztáros biztonsági okokból nem szolgálhat ki rokont vagy ismerőst, mivel fennáll a veszélye, hogy például ezek a szorzók kimaradnak... (gyakorlatban persze ezt nehéz megvalósítani, hogy ki az ismerős, és ki nem)

3. Pénzkezelés: a vételár pontos beszedése. Mikor a vásárló fizet, hangosan le kell számolni előtte a pénzt, be kell ütni a gépbe, s a visszajárót is hangosan le kell számolni a vásárló előtt. Az alternatív fizetési módoknál figyelni kell, hogy lehet-e azzal fizetni (pl. melegétel-utalvány). Kártyás fizetésnél figyelni kell arra, hogy a tranzakció vissza lett-e igazolva, s a megfelelő összeggel lett-e visszaigazolva. S ami a legfontosabb: tilos megtéveszteni a vásárlót, azaz kevesebbet vagy többet visszaadni neki! Ha kevesebbet ad vissza a vásárlónak, az ugyanolyan hiba, mintha többet ad vissza. A műszak végén a kasszának nullásnak kell lennie, vagy belül kell lennie egy tolerálható szinten; ha ezt túllépi, akkor szankcionálják (pl. képzés, elbeszélgetés, későbbiekben akár elbocsátás is).

4. Egyéb teendők: például az áru elcsomagolása előre odakészített pénztárzacskókba; pénztárügyeletesi feladatok ellátása; leltáron való részvétel; adott helyzetben árufeltöltői munka.

A pénztáros feladata tehát elég sokrétű; a következő (izgalmasabb) fejezetben azzal ismerkedhetünk meg, hogy ezeket hogyan tudja egy hiper ellenőrizni.

Ki nem hallott még a Tesco gazdaságosról, a Profi szalámiról vagy a Winny márkanévről? A hipermarketek legolcsóbb termékeit mindenki ismeri; azonban hogy ez melyik hipernél hogyan működik, illetve hogyan gyártják ezeket: erről lesz szó ebben a fejezetben.

Először is tisztázzunk két (vagy inkább három) fogalmat: mit is jelent a legolcsóbb és az elsőáras termék? Először is lássuk, mi is az az elsőáras termék: az adott áruházban az adott termékcsoporton belül a legolcsóbb termék, tehát pl. ha a Tescoban az 500 grammos makarónitésztából három-féle van, az egyik 99 Ft, a másik 129 Ft, és a harmadik 149 Ft, akkor a 99vFt-os lesz az elsőáras termék. Ha ezt kiterjesszük a piac többi szereplőjére is, azaz „megversenyeztetjük” például az Auchan, a Cora, a Metro elsőáras termékeivel is, akkor ezek közül a legolcsóbb kaphatja a „legolcsóbb” kifejezést. A legolcsóbb megnevezéssel tehát az adott hiper vállalja, hogy az adott piacon a legolcsóbb a terméke, nemcsak az áruházon belül található termékek között. Fontos megemlíteni, hogy ez nem jogi kategória, és az áruházak előszeretettel használják az összes elsőáras termékükre a legolcsóbb megjelölést is, tehát hétköznapi értelemben ez a két fogalom összemosódik.

Másik érdekes probléma, hogy mi is a különbség mondjuk a legolcsóbb és a gazdaságos között. Ezt az angol példán szeretném bemutatni: ott Tesco Value-nek hívják az elsőáras termékeket, azonban ez megtévesztő, mert a value szó inkább értéket jelent, jobb lenne pl. lowest price, vagy valami hasonló. Példa lehet erre az, ha a legolcsóbb 500 grammos makarónitészta 99 Ft, de a legolcsóbb 1000 grammos 149 Ft, akkor az elsőárasnak nevezhetjük mindkettőt, azonban value jelzővel inkább a másodikat érdemes illetni, hiszen „grammra bontva” jobb eredményt kapunk (miközben az angoloknál mindkettő Tesco Value megnevezést kap). De ez már tényleg csak kekeckedés :-)

Lássuk, hogyan gyártják az elsőáras termékeket? A név azt sugallja, hogy van egy nagy gyár, ahonnan csak úgy öntik ki a Winny tejfölt, Winny tejet, és a Winny kenőmájast; a valóság természetesen nem ez. Egyes hiperek „tendert” írnak ki, azaz felkeresik a piacon az adott termékcsoportot gyártókat, adnak egy rettenetesen olcsó átadási árat (azaz hogy ennyiért vennék át az árut), s árajánlatokat kérnek a gyártóktól, hogy mennyiért tudnák ezt vállalni? A gyártó persze kihagy az adott termékből minden „felesleges” összetevőt, meg még sok mást, s megpróbálja elérni a kívánt árat; ha el tudja, s egyben ő is a legolcsóbb, akkor ő kapja meg a jogot, hogy gyártsa ezen un. „fehértermékeket”. Másik jellemző beszerzési forrás az, ha a beszerző már eleve kiválaszt egy piacon létező terméket a legolcsóbb titulusra, s megtárgyalja a szállítóval az „olcsósság” feltételeit: ide tartozik például, hogy ezen termékekre nem kell háttérkondit fizetni (pl. extra marketing, polcpénz), cserébe a szállító vállalja, hogy a piacon mindig a legolcsóbb marad, azaz ha valamelyik konkurenciánál olcsóbb lesz az adott termék, akkor adnia kell egy még jobb árat.

S miért éri ez meg a gyártóknak/szállítóknak? Egyrészt ezzel a hiper feles kapacitásokat köt le (mert nagy mennyiséget, un. bulkot rendel); másrészt nagyon jó forgalomnövelési lehetőség (habár haszon növelésére nem alkalmas), s az elsőáras szállítók egyéb más termékeinek is könnyebb bekerülni a hiperbe, mint amúgy (pláne, ha a hiper visszaél erőfölényével, s a bekerülés feltételéül szabja ezt...). Persze az eredeti gyártó nevét ezeknél a termékeknél titokban kell tartani, nehogy a márkanevét lerontsa azzal, hogy gyengébb minőséget is gyárt (már ha ez sikerül, mert általában könnyen ki lehet találni, ki a gyártó).

Mi, vásárlók, meg előszeretettel vásároljuk ezen termékeket; de hát ezt úgyis látjátok...

A hét "hiperhíre" kétségkívül az a készülő etikai kódex volt, mely szerint "az élelmiszer-kiskereskedelemben legkésőbb június 30-ától az értékesített áruk 80 százaléka magyar eredetű lesz". A hiperek többsége üdvözölte a lépést, s tartani kívánja magát ehhez, azonban ennek megvalósítása nagyon sok kérdést vet fel.

Az, hogy mi a magyar termék, nagyjából be lehet határolni: minden olyan termék, melyet Magyarországon állítottak elő, lehetőleg magyar munkaerő segítségével. Most elegánsan lépjünk túl azon a problémán, hogy külföldi alapanyagból, vagy sem, illetve mi van azzal, ha a cég külföldi tulajdonú, mert ez messze vezet.

A hiper szempontjából izgalmasabb kérdés, hogy hogyan lehet ezt a gyakorlatban elérni? A kihelyezést meg lehet változtatni úgy, hogy mostantól minden 10 méteren 8 méter magyar áru és 2 méter külföldi legyen, ezzel azonban az a baj, hogy ha az a két méter külföldi termék a legjobban fogyó termék, akkor azzal kell számolnunk, hogy abból állandó hiány lesz, s a vásárlót rákényszerítjük a magyar termék vásárlására. Ez senkinek nem jó, mert egyrészt megfosztjuk a vásárlót a választás szabadságától, másrészt a hiper forgalomtól esik el, mert nem mindenki fogja az esetlegesen neki nem tetsző drágább termékkel helyettesíteni a megszokottat. Ez pedig nem piacgazdaság, hanem valahol szocializmus. Arról nem is beszélve, hogy az akciós kihelyezések (pl. polcvégek) torzítják a kihelyezés arányát, s ezt állandóan centivel méricskélni kellene... aki dolgozott hiperben, az tudja, hogy ez nem működne. Meg hát ott a banán, narancs, Coca Cola problematikája is, amit nem tudunk magyar termékkel helyettesíteni...

A másik lehetőség, hogy a termékválaszték 80%-a legyen magyar, azaz 10 fajta tejből 8 magyar legyen; ez járhatóbb útnak tűnik. Azonban mi a helyzet akkor, ha a kereskedő a két külföldi terméket kirakja 4 méterben, a 8 magyart meg bezsúfolja az ötödikbe? Mert a feltételeket teljesítette! Eléri ezzel a rendelkezés a célját? A hiperek mindenesetre bólogattak a hír kapcsán, persze, nagyon jó PR lehetőség ez a hír, másrészt meg ha nem tartják be a kódexben foglaltakat, gyakorlatilag semmilyen szankcióval nem sújthatják őket...

A probléma azzal van, hogy a valódi célt, azaz, hogy a vásárlók vásároljanak 80% árut, nem a hiperekben kell elérni, hanem a vásárlók fejében. A mi fejünkben! Azaz, hogy nem az a lényeg, hogy a hiper és a piac mit kínál, hanem hogy mi mit választunk. S ha az ugyanolyan minőségű külföldi termék 5 Ft-tal olcsóbb, mint a magyar, akkor lehetőség szerint a magyart válasszuk, mert azzal a magyar munkahelyeket támogatjuk. A Provident ügyben is mindenki érzi valahol, hogy nem csak a Provident a hibás, (mert ő törvény szerint jár el), hanem az is, aki felveszi a kölcsönét, s inkább őt kellene megtanítani számolni. Mert ez olyan, mint a betegség: hiába kezeljük a tüneteket, ha az okot nem szüntetjük meg, akkor az egész nem sokat ér...

Jópár szervezet szeretné elérni, hogy a hipermarketek vasárnap zárva tartsanak, s a vasárnapi hírek között olvashattuk, hogy a magyar diszkontlánc, a CBA is támogatja az elképzelést. A többi hiper viszont hallani sem akar róla: vajon miért?

A vasárnap a hét 3. legforgalmasabb napja, s egyre jobban megközelíti a második legforgalmasabb pénteki napot, sőt nyaranta sokszor meg is előzi. Ezt a forgalmat, mely a hét forgalmának kb. 20%-át adja, nem tudják nélkülözni a kereskedelmi egységek. Az ellenérvek között gyakran felhozzák, hogy a forgalom valójában nem veszik el, hanem áttevődik a pénteki-szombati napra, aki azonban ezt állítja, az nincs tisztában a hipermarketek forgalmával. Élelmiszerben talán megvásárolják az emberek a vasárnapi adagot szombaton is, de a nem-élelmiszer szektor forgalmának jelentős részét szombat-vasárnap bonyolítja le. A dolgozó emberek ugyanis hétköznaponként látástól mikulásig dolgoznak (hol van már a 8 órás munkaidő?), s ha megfelelő körültekintéssel akarnak egy fűnyírót, egy mosógépet vagy akár egy plazmatévét venni, akkor erre a hétvége marad. Ha mindezt egy napba (szombat) akarjuk bezsúfolni, akkor el lehet képzelni, mekkora sorok lesznek a hitelosztályon, a vevőszolgálaton, illetve hogyan tudják az eladók kezelni a jelentősen megnövekedett igényeket. A forgalom kiesik amiatt is, hogy a vásárló szombat és vasárnap helyett csak szombaton megy vásárolni, tehát a két vásárlásból csak egy lesz; s egy vásárlás során nemcsak azokat a termékeket vesszük meg, amiket előzetesen szeretnénk, hanem olyanokat is, melyek a „pillanat hatására” belekerülnek a kosárba. A hiper szempontjából tehát a vasárnap kiesése egyértelműen a forgalom kiesésével jár, s különösen a nem-élelmiszer szektorban okoz komoly problémákat. Ez pedig létszámcsökkentéssel jár.

S mi a helyzet a vásárlóval? Nos, a vásárló – a fenti forgalmi adatok alapján – szeret vasárnap vásárolni, s ez az arány egyre nő. Hogy most ez jó-e vagy rossz, illetve miért nem tudnak az emberek vasárnapra értelmesebb programot keresni maguknak – ez nem a hiper hatásköre, ugyanis a hiper egy profit- és forgalomorientált szervezet, nem pedig népnevelő kulturális intézmény. Ha vásárlói igény mutatkozik a vasárnapi nyitvatartásra, akkor nyitva kell tartani, ha már annyiszor hangoztatjuk a „vásárló az első, s az ő igénye a legfontosabb” elvet. A vasárnapi nyitvatartás – a közhiedelemmel ellentétben – amúgy teljesen elterjedt a „nyugati országokban” is, amiben teljesen érthető: a dolgozó embernek hétköznap nem sok ideje van körülnézni, a szombaton kifejezetten „zsúfolt” egy bevásárlóközpont, tehát marad a vasárnap erre a célra.

Nézzük a dolgozók szemszögéből a dolgokat, ugyanis a vasárnapi szünnapért lobbizó szervezetek őket is megemlítik, mint „szenvedő alanyt”. Márpedig ahol betartják a munka törvénykönyvének ide vágó passzusát (s a hiperek kénytelenek betartani, mert gyakori munkaügyi ellenőrzések vannak), ott a vasárnapi munkavégzésért +50% pótlék jár, azaz a dolgozó a rendes órabérének másfélszeresét kapja, és maga a szabadnap sem veszik el, ugyanis a munkáltató köteles kiadni úgy, hogy a másik szabadnap mellé essen (pl. kedd-szerda, s nem kedd-csütörtök). Éppen ezért van, hogy a dolgozók többsége szeret vasárnap dolgozni: általában szállítás sincs, a főnökség csak ügyeletet tart (mert ott is fizetni kell a pótlékot, s ezen is spórolnak), szóval nagyobb a nyugalom, mint egy átlag munkanapon. Mindez több pénzért. Nem véletlen, hogy sok dolgozó kifejezetten preferálja a vasárnapi munkavégzést.

Akkor viszont miért ne lehetne vasárnap is nyitva tartani a hipereknek?

Jajj, ne menjünk a hiperbe! Annyit kell várni a pénztárnál! - bizony, ez gyakori érv, s a hiperek is nagyon jól tudják, hogy a pénztárnál való várakozás idejét csökkenteni kell. De hogyan lehet elérni ezt?

A pénztár tervezésénél mindig felhasználják az aznapi forgalmi tervet, melyet az igazgatóság ad meg az elmúlt évi adatok, s az idei várható szezonális hatások alapján. Itt persze vannak nehézségek: pl. ma Valentin van, de szombatra esik, tavaly pedig csütörtökre esett, szóval idén nem lehet a tavalyi Valentin forgalmával tervezni, helyesebb a tavaly februári 2. szombatot nézni. s némileg ráhagyni a Valentin miatt. Ha ez megvan, akkor a pénztármenedzserek - szintén az elmúlt évi adatok alapján - ezt lebontják negyedórákra, azaz melyik negyedórában mekkora forgalom volt. Ekkor kapnak egy oszlopdiagrammot, melynek X tengelyén az időpontok vannak, Y tengelyén a forgalom, tehát meg lehet állapítani, hogy pl. 10.15-10.30 között kb. 340 ezer Ft forgalom várható. Ehhez már csak azt kell tudni, hogy egy pénztáros egy negyedóra alatt kb. mekkora forgalmat képes leszkennelni, s egyszerű logikával megkapjuk, hogy adott időszakban mennyi pénztárosnak kell a kasszában tartózkodnia. Egyszerű matek :-)

Igen ám, de a törpök élete nemcsak játék és mese! A hipereké meg pláne nem! Mert az egy nagyszerű dolog, hogy van egy elméleti forgalmi diagrammunk, azonban az élet produkál érdekes dolgokat, például mi van, ha egy gyengébb órára beözönlik egy busznyi turista? Nos, ezért tart a pénztár lent menedzseri ügyeletet, akik figyelik a pénztárnál várakozókat és az áruházban tartózkodó vásárlók (illetve inkább vásárlókocsik) számát. Amikor azt látod, hogy egy főnökszerű valaki megy a főfolyosón, s nézeget jobbra balra, s mintha mozogna a szája, nos, ő nem őrült (talán...), valószínűleg ő az ügyeletes pénztármenedzser, aki azt számolja, hány bevásárlókocsi van az áruházban. Azt szokták mondani, hogy az a jó, ha minden 10 bevásárlókocsira jut egy nyitott pénztár; ha ennél kevesebb, akkor feleslegesen ülnek benn a kasszások (ilyenkor kell kiadni a szüneteket), ha több, akkor meg segítséget kell hívni: pl. osztályos dolgozók, vezetők, nyomás a kasszába! 

Másik fontos dolog, hogy hová kell ültetni a kasszásokat? Egy hiper kasszasora rettenetesen hosszú, s a vásárló nem szeret egyik végéről a másikra átgyalogolni, mert csak ott van nyitott kassza: ezért az első kasszást a kasszasor egyik végére ültetik, a másodikat a másik végére, a harmadikat középre, s így tovább, persze beleszámolva, hogy alighanem a kasszasor élelmiszer felőli végén mindig többen akarnak fizetni.

A következő részben konkrétan a kasszások életével ismerkedhetünk meg, ami nem kevésbé izgalmas, mint egy árufeltöltő élete.

Előfordult-e már veled, hogy pakoltad ki a cuccokat a pénztárosnak, mikor ő megszólalt: „ennek a terméknek nincs kódja, meg kell keresnem!” S te hiába mondod meg az árát, az nem elég. Vajon mi az oka ennek?

A hiperek rengeteg árut forgalmaznak (a nagyobbak akár hatvanezer-féle terméket is!), s a napi árumennyiség, ami „mozog” az áruházban, az is százezres nagyságrendben van. A termékmozgásoknak több fajtája van: árubeérkezés (mikor a szállító meghozza az árut, s a hiper bevételezi), vásárlás (mikor a vásárló megveszi az árut, s ezt a hiper levonja a készletéből), selejtezés (a rossz termékek leírása), valamint az ismeretlen eredetű árumozgás (nagyjából a lopásokat jelenti, de ezt nem írják le minden nap, csak leltárkor). Ezeket önmagában véve nyomon követni szinte lehetetlen feladat, ezt a számítógépek végzik, a vonalkód alapján.

Mi is a vonalkód? Ez egy általában 13 számjegyből álló számsorozat, mely egyértelműen meghatározza, mely termékről van szó. Egy darab terméknek – jobb esetben – csak egy vonalkódja van, de egy fajta terméknek lehet több vonalkódja is: ilyen például a matchbox kisautó, melynek minden típusának külön vonalkódja van. A kezelhetőség kedvéért vezették be a termékkódot, ami az ilyen termékeket gyűjti egy tömbbe, mint pl. a fenti Matchbox kisautó (melynek egy termékkódja van, de több vonalkódja). Ennek a gyakorlati jelentősége többek között az, hogy ha a kisautóra akciót akarnak csinálni, akkor nem kell minden egyes vonalkódra egyenként beállítani az árat, elég a termékkódra; de például rendeléskor is egyszerűbbé teszi az életet. Vannak olyan termékek is, melyeknek csak egy vonalkódja és egy termékkódja van, ezek a homogén termékek. Tehát alapesetben minden termékhez tartozik egy termékkód, s a termékkódhoz tartozik egy vonalkód (ha homogén termékről van szó, pl. Biopon 2,5 kg-os színes mosópor) vagy több vonalkód (pl. DVD 299 Ft-os árkategória, ahol minden címnek külön vonalkódja van).

Ez a rendszer megfelelően kódolja a számítógép számára is az információt, ami ezáltal különböző kimutatásokat készít: miből mennyi fogyott, s mennyi a jelenleg elérhető készlet. S itt kell egy fontos megjegyzést tenni: miután a pénztárszerver és a vállalati szerver külön működik, s csak éjszaka töltenek át „egymásba” (ennek okairól lásd a blog különböző posztjait; elsősorban technikai-gyorsasági és biztonsági okai vannak), ezáltal könnyen lehet, hogy a pénztáros már „lehúzta” a termék kódját, az eladó viszont még mindig az eredeti mennyiséget látja. Ennek akkor lehet jelentősége, ha telefonon érdeklődünk egy termék iránt, s az eladó azt látja, hogy van még 1 belőle: mindenképpen kérjük meg, hogy erről győződjön meg személyesen is, nehogy a fenti hibába essen!

Most már némileg világos lehet, miért nem elég a pénztárosnak simán beütni a termék árát: ez nem tartalmaz információt a gépnek, hogy melyik termék megy ki (hiszen sok terméknek ugyanaz az ára). S mivel a hiperek nem „közértek”, személyesen is jóval nehezebb nyomon követni a termékvándorlást. Mi, a vásárlók annyit tehetünk az ügy érdekében, hogy még az osztályon megpróbálunk vonalkódot keresni a termékhez – természetesen az osztályos segítségével -, s ezáltal mi sem fogunk annyit bosszankodni a pénztárnál, míg a pénztárügyeletes megpróbálja kinyomozni a kódot.

Gondolom, mindenki találkozott már a jelenséggel, mikor kérdezni akart valamit egy hiperben dolgozótól, s az elküldte őt a ... másik osztályra. Mert ő nem osztályos. Milyen osztályok is vannak egy hiperben? S mi ennek a jelentősége? (Megjegyzés: a megnevezések hiperenként változnak, a logikát figyeljétek.)

A felosztás kapcsán beszélhetünk részlegekről, szektorokról és osztályokról. Két nagy részleg van egy hiperen belül: élelmiszer és nem élelmiszer (food és non-food):

élelmiszer részleg:

- friss szektor: ezen belül termelőműhelyek (pékség, cukrászat, húsüzem), valamint tej, zöldség, csemege, sajt, grill, hal osztályok

- tartós élelmiszer szektor: sós, édes, ital osztályok

Két kakuktojás jön, amit be lehet sorolni az élelmiszerbe és a nem-élelmiszerbe is: vegyi osztály (pl. mosópor), illatszer osztály (pl. spay). Ezeket pár lánc a tartós élelmiszerhez sorolja, pár lánc pedig a nem élelmiszerhez. Az áruházban való elhelyezkedésük is az élelmiszer és nem-élelmiszer között van.

Nem élelmiszer részleg:

- ruházat vagy textil szektor: férfi, női, gyerek, baba, cipő, sportruházat osztály, sokszor az ékszerpult és kiegészítők is ide tartoznak

- aprócikkek vagy bazár szektor: háztartás, autó, barkács, cd-könyv, írószer, játék, kertészet, szezonális, bútor osztály

- elektronikai vagy lakásfelszerelés szektor: híradástechnika, irodatechnika, háztartási gép ("fehérek") osztály

Ezt a besorolást szépen meg lehet figyelni a hiperekben is, általában ilyen sorrendben követik egymást az osztályok az áruházban. Minden osztálynak van külön osztályvezetője (jó esetben), s saját alkalmazotti létszáma (ez az italnál jelenthet akár 20-25 embert is, míg egy játékosztályon mondjuk 3-at). Mint látható, a hiper tipikusan a divizionális rendszert alkalmazza, aminek az előnyei, hogy könnyebb szakosodni, viszont hátrány, hogy egyik osztály alkalmazottjának esetenként fogalma sincs a mellette lévő osztályról. Ezért van az, hogy kedvenc árufeltöltőnk elküld minket a ... osztályos alkalmazotthoz.